OLDALAK
Mért tör ki belőlünk az őrült,
mikor egy-egy tétova pillanatban
elönt az indulat?
Mért marunk az elevenbe,
ha fanyar az íze?
Ha a durva célzásoktól
megtörik a szív?
Tükröt tartunk egymás elé,
és magunkat látjuk benne.
Nem fényt, nem álmot,
BÁNATOT.
S a saját életünk.
Pedig csillog az a tó,
a tiszta vizű,
ragyog a Nap, a csillagok,
s a vágyunkból fakadt virágot
együtt neveljük szüntelen.
A felszín alatt
dobod a szív, lobog a láng,
csorog a könny,
mert nincs külön!
Titokban örökre
összetartozunk.
(Deák Mónika)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése