DEÁK MÓNIKA - ÉBREDÉS

 

Reggel, délelőtt, délután... Ahogy a finom fények a horizontról egyre magasabbra repülnek, úgy táplálják napról-napra a gyógyító virágtengert. Fürdünk a varázslatban, amit az évszak igézete szór zsigereinkre. Fellélegzek, nem tudok betelni vele. Még, még akarok belőle!
A tavasz, mint gasztronómiai svédasztal küldi tüdőnkbe az ambrózia illatokat. Az idén valahogy még energikusabban robbantotta be édeni csodáit. A téli álmukból ébredő erdők mezők ajándékai ezek. Őszinte kincsek, mágusok! Nyitják az életet, a születést, a zsongást, mint ha ezer jóság szele üdvözölné a csüggedő embert. Hinni kezd, bízni, ereje megcsillan. Lassan, kimerülten hagyja maga mögött a telet. Végül válláról a hideg havat, térdéről a sarat lesöpörve új reményt talál egy mosolygó százszorszépben.

(2022.05.22)

 Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva 

EGYETLEN MENEDÉK

 

A szeretet türelmes,
a szeretet tettre kész.
A szeretet őszinte,
a szeretet megigéz.

A szeretet simogat,
a szeretet megdorgál,
a szeretet oltalmaz,
a szeretet megszolgál.

A szeretet figyelmes,
a szeretet jót tanít.
A szeretet véd, ha kell,
a szeretet józanít.

A szeretet esélyt ad,
a szeretet inspirál.
A szeretet nem ítél.
A szeretet célt talál.

A szeretet aggódó,
a szeretet reményt sző.
A szeretet vigaszt nyújt,
a szeretet megértő.

A szeretet ad, ha nincs,
a szeretet elfogad,
a szeretet önzetlen,
a szeretet támogat.

A szeretet orvosság,
a szeretet fényt teremt.
A szeretet erős vár,
a szeretet félelem.

A szeretet fáj, ha bánt,
a szeretet nem tagad.
A szeretet megbocsát,
a szeretet bölcs marad.

A szeretet élni hagy,
a szeretet egyenget.
A szeretet megőriz,
a szeretet elenged.

A szeretet lehajol,
a szeretet felemel,
a szeretet átragyog,
a szeretet hitre lel.

A szeretet lélekút.
Ösztön és sorskötő.
Kortalan ösvényen
önmagát kergető.

Ezerszín ruhát rejt
végtelen talárja,
békéről álmodik,
Élet a tanára.

A szeretet táplálék,
szívek közt kötelék,
megvívott csatákban
egyetlen menedék.

(2022. 02. 18.)

Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

47-SZER KÖRBEZÁR

Lejárt bakelitet karcolgat a tű,
a kopott hangjegyek sorban kipotyogtak.
Évek és regék az esély-barázdákon
felakadt csöndben már régen nem forognak.

Szétgurult gyönyökből fűzött álomláncom
sokszor szétszakadt, míg a szívedre tettem.
Kipergett szavakból látod, ennyi maradt:
mellkast szorítanak minden lélegzetben.

Útvesztőinkből is elveszett a kiút,
minden megjárt ösvény ugyanoda vezet.
47 kapunk mind talánykőből épült -
csak a halál zárja le ezt a fejezetet.

(2022. 02. 06)

Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

Rímtitkok

Humor mögé rejtett játék,
titkok-posta csönd-ajándék,
költő-szívvel megremegve,
múzsa-pofon versbe vetve
kinek, mennyit ér?

Ünneptelen ünnepekbe
húr pendül a szilveszterbe.
Hideg mosoly, Balu-szemek,
zsebkendőbe rejtett sebek
kinek, mennyit ér?

Hátrakapcsolt szenvedéssel,
sűrűvérű lüktetéssel
várni szépre, őrültségre,
szirmot bontó pezsdülésre...
Kinek, mennyit ér?

 Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

PIKÁNS VERS

Csak szelíden és szolidan,

hamisan vagy komiszan,
csak pazarul vagy bizarrul,
tán hanyagul és pimaszul,
csak finoman, vagy hevesen,
vagy az egész, vagy fele sem,
csak behunyod, vagy kinyitod,
és kortyolod, de ihatod,
cinkos csókkal, egyszer élve,
ráfeküdve forró szélre,
hagyni élni, szállni, égni,
nevelt útról jól lelépni,
fűszál hegyét beletörve,
tűzesővel teleszőve
hangosan a sunyi csendben
percről-percre sebesebben
szikrázni az elevenben.

(2019. június)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

KISEMBER

Fotó: pixabay

DEÁK MÓNIKA: KISEMBER

Ismét egy év, és mindig újabb,

de most nélküled jött a december

Egy dal cseng fülemben, kedves emlék…

Vajon merre járhatsz most Kisember?

Járom a várost, és mindenhol ott vagy.

Emléked nyomja arcomba a világ.

Kirakatok, polcok rólad üzennek,

szinte hallom hangod, most mit mondanál.

A közértben egy üveg málnalekvár,

a hátsó sorban a Marlenka figyel,

sarokban zöld fenyő hófehér díszben.

Egy srác  egy karton Fonyódit cipel.

Száz helyről fakadt bolond nevetések,

a konzervek között furcsa tonhalak,

a nehéz táska, röpke sugárhajtás,
s a pékáru is csak víg szlogen marad.

A 47-es már nélkülünk robog,

de minden nap látom, ahogy elhalad,

s újra élem a pillanatot, mikor

rövid időre bontottam a falat.

Ismét egy év, és mindig újabb,

szakíthatatlan mágnes-kapcsolat.

Egy dal cseng szívemben, kedves emlék…

Hej Kisember, vajon merre vagy?

(2018. december)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

NYÁRI RAJZ

Add a kezed! Fogyjon el velünk a nap
bort kóstolva a részeg horizonton!
Csillagból szikrát rajzolok szívedre,
s neved az éj alatt betűkre bontom.

Puhára főzött vad lettem karodban,
bőrömbe oltottak heves bíborok;
cseppekbe szédül, és izzad és sóhajt...
Bódult ölelésbe lázat suttogok.

Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem...
Hát hagyom! Ropja csókba, tűzbe táncát,
én sodródva csábulok bordáid közt,
s nyárba kócolom a végzet románcát.

(2014. június 1.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
(Változat:
SZABAD RAJZ

Add a kezed! Fogyjon el velünk a nap
rímtelenül, mint hóbortos képregény!
Csillagból szikrát rajzolok szívedre,
s beleírom nevem ékes betűkkel.
Mily nagy a hatalmad csöndem fölött!
Halkan cirógat szemed barnasága,
olvadva hódít egy saroknyi mosoly -
s lebegek. Puhára főzött vad lettem
karjaid között, s te bőrbe szívott méz.
Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem!
Hát hagyom! Marjon tűzbe ezer veszély,
égessen csókod örök kábulatba,
én sodródom csábulva bordáid közt
s nyárba kócolom a végzet kegyelmét.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva)

Fotó: Scott Grimando

BÚJTATÓ

Egy kis zugot keresnék valahol,
a záporon túl, zöld és kék között,
rám takarva nyugalmát az égnek
csitulnék szelíd fátyolok mögött.

Egy nyugodt percet lopnék valahol
ritmustalan idősíkra szállva,
s elszunnyadnék fésült álmaimban
egy seholsincs világba zárva.

(2014. május 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

VÍZIÓ

Csak egy csepp víz volt, mit ajkadról loptam,

a rózsa csókja még arcodon dorombol,

s előbújnak lassan, mint ébredő titkok

a finom vágyak egy rejtett dobozból.

Selymet becézel a szemtelen éjbe,

parazsat táncoltat egy izzó szalmaszál;

majd a szikra íze végül összekóstol,

s két remegés közt szerelmet inhalál.

(2014. május 19.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Pexels

Fotó: montázs

ZSONGATÓ

Csak csendesen, 

hogy simuljon hátunkra a szavak rezdülése!

Ne hallja más!

Csak finom jázminokkal szórj bókot tarkóbőrre!

Ne érj, Érints!

Cseppenként hulljon le rólunk a csóktalan idő!

- Irgalom szól.

Tabuk alatt, papírágyon légy kortyom békítője!

(2014. 05. 06.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Alexandra House

CSÖNDMANÓK

Összekucorgunk kócos fűszálak alatt,
mint félve reszkető árva csöndmanók;
hajlékunk üres csigaház fészek,
nap szele fonta puha takarónk.

Virágporesőbe simulnak a könnyek,
lelkünk kimetszi az időt magából,
s a finom árny, ha szemünkre feszül,
fénybe hullunk az élet zajából.

Álmodunk nyugalmat, ringó hárfazenét,
tücsökciripbe vont tavaszéneket;
jó így... lelkünk pehelyágyon gyógyul,
s mosolyba oltja az szenvedéseket.

(2014. április 7.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

TAVASZ

Napba álmodom összegyűrt magam,

sugár-nedűből szürcsöl az arcom.

Mennyire finom! Lazultan ringok,

s tenyerem is a csodába tartom.

Csak szendereg, még éppen ébredő,

de már zöld szívet villant a tavasz.

Még csak február, de kit érdekel?

Ilyen hibára nem lehet panasz.

Megsimogat, majd homlokon csókol,

s mint csábult virág, beleszédülök.

Könnyedén érint, hajamba fésül,

s ragyogó karjában megszelídülök.

(2014. február 26.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VARÁZS

Várni kell, míg felparázslik főnix-madár életem,

hinni kell a szép mesében: egyszer újra létezem.

Építgetni fahéjágból fészek-álom sorsomat;

ellobbanni nap tűzében, s megszületni boldogan.

(2014. február 24.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

GONDTALAN

De szép lenne esőben fürödni,

megtörölközni nap sugarában,

szoknyát ráncolni ég bársonyából,

szél úrfit kergetni zabolátlan.

De jó is lenne felhőn utazni,

habokba fújni pajkos álmokat,

ájult-percekben hold ölén ringni,

lekörözve a csillagászokat.

De finom lenne fűben pihenni,

tücsökzenébe fújni csöndemet,

s lámpások alatt felszárítani

a hajamra guruló könnyemet.

(2014. február 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,

mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,

s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,

lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,

felperzselve ósdi tabu-perceket,

megszelídítem válladon a hajnalt,

s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

JÓZANSÁG?

Egy gondolat voltál, de átütő erő,

ahogy nézted, hogyan oszlik szívemen a zsongás...

Kinyílt a száj, a vágy, az akarat,

s bár tudtam,  miért, meddig bódul a világ

körülöttünk, akkor elvesztek a percek,

s ívbe hajtotta testünk a szédület.

Csak egy sárga korong maradt a nyárból.

Fénye kihunyva kormol az égre sorokat,

hogy jó volt, vagy igaz sem volt, hogy mennyit is ért…?
S hogy a tűz, az őserő megbirkózik-e a józansággal?

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

KI VAGY?

Tarka levelek fonják be az őszt,

s beborítják arcodat a színek.

Ki vagy?

Bíbor lángjaival mért mosolyog rád  a nap?

Kettőnk közül Te vagy a jobb.

A sugarak utánad küldik génjeiket.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

A MUSZÁJ

Az eltékozolt napokba belefojtottam
egy mondatot: "Majd később..."
Mindannyiszor zenélő gombokat húztam
ujjaim alá, s megpróbáltam
hangokká alakítani
az agyamban doboló dallamokat.
Végül a lüktető, szorító, áradó
vérözön szertefolyt a zongorán.
Majd később! - szóltam,
s újrakezdtem.
És zengett és pengett
és zsongott és bongott
és ébredt és éledt a lebegés,
és belevegyült a csönd,
és a ruhák még mindig
szanaszét hevertek,
s levetett cipőm
tovább dorombolt a fotel alatt.
Lecsuktam a szemem. -
Majd később!
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

BOLDOGAN

Betörhetetlen erőinket
lázba hozta a pillanat.
Ölelj,
puhán,
vadul,
kócosan!

Csillaggal telt vágyainkban
megtalálom az arcomat.
Szeress,
puhán,
vadul,
pajkosan!

Érintésekből, biztatásból
valóra váltod az álmomat.
Érezz,
lobogj,
velem,
boldogan!

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

SÚLYTALANUL

ívbe táncolt vonalakkal
súlytalanul lebegve
könnyű puha szirmok között
álom-utat keresve
selyem-szívű fodros éjben
csillag-zene vágyban
szelídülve megbújni az
édes-ízű nyárban
(2012. május 9.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva