FÜST A KÖDBEN...

(Egy gyűrött dal margójára)

„Füst a ködben...” hát ismét újra kezdem

a blues körökbe vont régi dallamot.

Belém szökik a múlt keserű íze -

egyszer talán majd te is hallhatod.

„Színes emlék, valaki belekoszolt” -

morzsákra bontva a széttört napokat,

s bár tudom, minden volt, mit neked adtam,

együtt szenvedtük a csöndviharokat.

Csitítva gyászt, és el nem sírt könnyet

kottába sírtam dübörgő lelkem,

mert nem találtam azt, aki voltam -

kicsavart bőrömből idegen lettem.

„Füst a ködben...” még mindig újraélem,

bár évek tompítják sorsunk metszetét,

„beletörök” még, s ha józanul a világ

szélbe kiáltom a tépett blues-zenét.

(2013. november 15.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HAJNALI GRAVITÁCIÓ

belebőgök az éjszakába

ráncok nőnek az államon

kiröhögnek a fásult hangok

rántok egyet a vállamon

megvénülnek az agysejtjeim

s gyomromra hányják magukat

füstök szállnak az orrom alá

nem bírom tovább a szagukat

összehasadt fadarabokkal

ringatom még a tegnapot

szilánkok ülnek koponyámban

s elzuhannak a végtagok

(1997.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Egy boltkóros naplója c. film

NYELVÚJÍTÓ KUKADUMA

(Mizu... Mizé... Mi van?)

Helló! Mizu? Kapcsi, szemcsi...

s egyéb bárgyú szóelem,

túlgerjesztett plázacicák -

agyuk helyén pótelem.

Tizencenti neonsarok,

IQ érték növelés,

mellbedobás teljes gőzzel,

atombombás bevetés.

Pótalkatrész, pótkerekek,

póthaja a szemembe,

hátradobja, illegeti,

bicska nyílik zsebembe.

Műszempilla, műköröm

és két kilónyi vakolat,

illatfelhő - 20 méterről

hirdeti a szagukat.

Shoppingolás este 6-ig -

lételem az új ruci,

szolárium, sminkparádé -

kifizeti apuci.

Helló! Mizu? Köszke, puszka! -

macska-effekt értelem...

Agyzsibbasztó kukaduma -

fejlődni már képtelen.

Lemerül a minikutya,

könyörög a világra,

hátha lesz, ki megmenti

és lecseréli libára.

(2013. november 8.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

REMÉNY

A mindennapok szürke hátán

finom mosollyal rám talált,

beleringatott csönd-ölébe,

s óvó percekkel körbezárt.

Egy dallamot hozott, kedveset,

majd riadtan mégis elszaladt;

s a szivárvány, mit égre festett

csak egy tompa délibáb maradt.

Azt reméltem, hogy visszatér még,

nyakamban csókszirmot bont a hit,

s lerázza végre fájó napok

emlékrekesztő foszlányait.

Mindhiába, zárt börtönömmel

nem bírt a szédült pillanat.

Kint ragadt valahol az éjben,

s most bujdosik ezer könny alatt.

(2013. november 05.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva