CSÁBÍTÁS

Deák Mónika: CSÁBÍTÁS 

Megsimogat. Illata bódultan vonzza be minden zsigeremet, ahogy rám mosolyog a hóvirágok mögül. Szinte beleremegek, amikor tovább emelve a pillanatot belecsókolja hajamba a lélegzetét. Érzem minden rezdüléséből, hogy engem akar. Őt nem érdekli, hogy áll a hajam, mennyi ránc van a szemem sarkában, nem érdeklik a karácsonyi bejgli formabontó hatásai. 

Egy vágya van. 

Elfeledtetni velem a mindennapok küzdelmeit, gondjait, kisímítani a görbéket, egyenesbe hozni a világomat, és reményt adni a reménytelennek. Minden érintése olyan csodával hat rám, mint valami soha el nem múló eufória.

- Tied vagyok! - mondom magamban, majd megsimítva zöld kabátját, gyógyító napfény-kezét belesimulok az ölelésébe. 

- Köszönöm! - suttogom, és mosolyogva adom át magam a csábításnak, amikor lelkem alvó boldogságcseppjeit előcsalogatta, és kibontotta belőlem a januári Tavasz.

2023. 01. 22.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Pixabay

GONDŰZŐ

Mézízű nyárba vágyom, zöld illatokba…
sután, bután röppenni szüntelen,
mint pillangó, ki könnyű táncával libben
virágról virágra színesen.

Fényorgonába zendülő ütemekkel
szivárványba fonnám a napokat,
lágyan dúdolva szelíd fák énekével
a fejemben itt ragadt hangokat.

Álom-könnyeimmel rendben megöntözném
a csodákból szőtt hit-virágokat,
és elfelejteném csak egy kis időre
a bogáncs-szúrta lélek-dolgokat.
(2012. június 7.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

       

TŰZFÖLD, ANYAFÖLD

Tűzföld, Anyaföld,

parttalan lángok,

sípol a vér ereimben.

Szoknál, vagy szöknél,

hangtalan várok -

megfagy a fény kezeimben.

Elfutsz, ideérsz,

dobban a lábad,

csurran a vágy, belecsobbansz.

Arcod, mosolyod,

s őrzöm az álmod,

perzsel a láng, s vele lobbansz.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

GYÖNGYFÜZÉR

Meztelen jött az idő,

s mi felöltöztettük álmainkkal.

De hálátlan volt, elment

Tőled is, Tőlem is.

Meztelen jött a perc,

s mi ráakasztottuk gyöngyeinket.

De tolvaj volt, meglopott

Téged is, Engem is.

Meztelen jött a sóhaj,

s mi nem adtunk rá már semmit.

Nem szökött el, megmaradt

Nálad is, Nálam is.

(Deák Mónika)

Deák Mónika: CSILLAGHULLÁS

Porzik az út, magányba tart.
Múlt kíséri szüntelen.
Jövő nincs, csak szép ideál,
nyomában a „képtelen”.

Hűs forrásból frissítőt nyert,
s feltöltődve tart tovább.
Jó vándor már megpihenne…
sorsa hajtja mostohán.

Fal épül most jó magasra.
Védelmét ha elnyerem,
többé nem rombolja semmi,
s elillan a félelem.

Tovább megyek, páncél véd meg.
Bátor lovag így leszek,
s jégszívemből néhány cseppet
lábnyomomba pergetek.

(2010. augusztus 10.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

 

CSILLAGÁLMOK

Zsongó, bizsergő, rejtélyes káosz.

Mit hoz a holnap? A jövő mennyit ér?

Csillagálmokból születik-e való?

Utazom-e még a tüzek tengerén?

Beleolvadtam egy gyöngy-éjszakába,

elvesztem szelíd, nyugtató szemekben,

mosolyok vittek, vezettek az úton,

bús magányomból sikerült kilesnem.

Mit hozol felém, te próbáló idő?

Tartogatsz-e még csodát szívemnek?

Merjek-e bízni újra álmaimban?

Van-e még biztos út zavart hitemnek?

 (2010. május 10.)

(Deák Mónika)

 

      

NINCS, NINCS SEHOLSEM

Nincs, nincs seholsem,

sem sötétben, sem fényben

nincs, nincs elveszett,

és nem szabad már félnem.

Nincs nincs seholsem,

csak hólepel felettem,

nincs, nincs, csak nyugalom,

- de mégis fél a lelkem

(Deák Mónika)

    

V É G E

Vesztettem a múlton, a játék véget ért,

s most fagyos mosollyal gondolok vissza rád.

Arcomról néhány sós emlék-csepp hull porba,

s ajkam szögletében is eltűnik a nyár.

Hiába tudom már a búsképű jövőt,

az illatod, a lényed elfújta a szél.

S hiába tudom, hogy minden csak látszat volt,

megcsalatott szívem még emlékedtől fél.

(Deák Mónika)

     

ELTIPORVA

Káprázat voltál, tűnő látomás,

Emlékeimben fájó állomás.

S most mi lettél kedves? Áradat.

Elsodortad épülő váramat.

Épülő váramnak legnagyobb tornyát,

Virágaimnak legszebbik csokrát,

Érzéseimnek legmélyebb vermét,

Fájó titkaim féltő szerelmét.

(Deák Mónika)

MÉG

az elhaló hang
még suttogja neved

a lenyugvó nap
mosolyogja szemed

az elhervadt virág
még arcodba réved

elszálló lelkem
még lelked felé téved.

(Deák Mónika)

SZIVÁRVÁNY VOLTÁL

Szivárvány voltál
sokszínű játék
Tiszta szívemnek
fájó ajándék
Meleg testemnek
égető parázs
Gyönge lelkemnek
megcsaló varázs
Tekintetedben
szél volt az éden
Azzal fújtad el
belső békességem
(Deák Mónika)

MEGCSALATVA

Megkötözött bolond voltam,
házad felé bandukoltam.
Ajtód kinyílt, befogadtál,
piros párnán elringattál,
öröm ágyon pihentettél,
napfény dombon elültettél,
hajnal hasadt, megöntöztél,
tűz-pipaccsá növesztettél.
Egyik nap már nem öntöztél,
tovább nem is növesztettél,
leszakasztott gyönge testtel
út porában felejtettél.
(Deák Mónika)

MAJD HOLNAP...

Holnap, ugye holnap
a rét, a virágok,
holnap, ugye holnap
a házak, az ajtók,
holnap, ugye holnap
a titkok, az álmok,
holnap, ugye holnap
majd kinyílnak nekünk?
(Deák Mónika)

ESTÉRE

Kaktusz voltam, rózsa lettem,
töviseim levetkeztem.
Szirmaimat kibontottam,
tűz-bársonnyal mind bevontam.
Estére, ha úgy akarod,
minden kincsem neked adom,
szirmaimat illatommal
széthintem ágyadon.

(Deák Mónika)