2013. 01. 30.

Fotó: S Demidov



















ÉBREDÉS

Éber kómából kitört valóság
megtorpantotta túl erős hitem.
Elpuskázott szétszórt napjaimból
nem maradt semmi, mit magával vigyen.

Ó konok Idő, ki mindig rohansz,
csönd-perceid most lassítva járnak.
Tudom, megoldod, elviszed a terhet,
de most a sebek még sajogva fájnak.

Csak szélre vágyom, fújja el múltam!
Szórjon arcomra nyugtató reményt!
Megtépázott lelkem romjaiból
építsen hidat egy jobb jövő felé.

Mert menni kell, csak menni előre,
míg van kikért, addig küzdeni kell.
Józan ész! Nyerj hát csatát bennem!
Ösztön-érzésem új hitre nevel.

Deák Mónika
© Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 01. 29.

     













       TALÁN... 

      
 Talán nem figyelek rád, talán mégis.
       Talán nem üzenek neked, talán mégis.
       Talán nem fáj már, talán csak félek.
       Lehet, tovább léptem, tán aggódom érted. 


       Talán mást akartál, de mégsem engedtél.
       Talán jobbra vágytál, de birtokba vettél.
       Talán megdobálsz, és talán elhiszem.
       Talán fáj nagyon, de magammal viszem. 


       Aki tisztán lát, előbb önmagába néz.
       Aki jót akar, sokszor visszanéz.
       Aki bántani tud, és örömöt remél,
       Önvilágának súlyos káoszában él. 


       Talán mindent tudsz? A "talán" több esélyes.
       Hibák között látni, ki az emberséges...
       A sok talány közt, látod, elveszett a lényeg,
       mert azokat dobtad el, kik szerettek téged.


      Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

                       

2013. 01. 19.



NINCS TOVÁBB


Figyelmemet kérted, neked adtam.
Az időmet kérted, megkaphattad
A lelkemet kérted, odaadtam.
Bizalmamat kérted, eljátszottad.

           Deák Mónika
©

Szerzői és minden jog fenntartva