MAGÁNY
Sápadt fényénél kihalt a város,
némán lépked a falakon az árny.
Hűvös fuvallat kóvályog a fák közt,
lassan lehunyja szemeit a ház.
Füstös ködökben elveszett tárgyak,
csak belül pislákol egy kis remény.
Holnap ugyanígy szürke lesz a város,
vagy akad még út jobb világ felé?
Meleg hópihék lepik be lelkem.
Simogatják az itt hagyott magányt.
Lesz-e még esély? Mit hoz a holnap?
Meglátom-e még a szív tavaszát?
Sápadt fényénél kihalt a város,
némán pengeti szívemet a húr.
Vágyak, félelmek táncolva járnak,
lassan felemészti hitemet a múlt.
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése