Fottó: internet

ÜTEMEK

Porszagú felhőkön pihen az idő,

lassan pörgeti ritmusát a mának,

s mire vágyamból a gondolat kinő,

nyomát vesztem az őrült ujjongásnak.

Pillanat-érzés, ködös illúziók

sóhaj-ököllel döngetik a jelent.

Szünetjelekkel tűzdelt valóságunk

csak kuszasággal szőtt holnapot teremt.

Úgy összehajtogat néha a kétség!

Csak zsugorodom a basszuskulcs alatt,

hangjegyek szöknek, megtörik a kotta.

Alkut játszani. Már csak ennyi maradt?

Hócipőkből font zsibbadt örömtáncot

régóta nem jár már megviselt lábam.

Mosolyomat, mint lusta borravalót

a pulton hagyom egy hajnali bárban.

Füstbe ment tervekkel építem váram,

s beleszőkülve folyton újrakezdem.

Bukni, felállni, bukni, továbbmenni -,

s bent ragadt dalok konganak a fejben.

Mégis felfrissítem bármilyen nehéz

könny-hangba fordult fáradt kotta-arcom,

s dübörgő vérrel, töretlen zenével

infúziómat az ütem alá tartom.

(2013. 10. 19.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

JÓZANSÁG?

Egy gondolat voltál, de átütő erő,

ahogy nézted, hogyan oszlik szívemen a zsongás...

Kinyílt a száj, a vágy, az akarat,

s bár tudtam,  miért, meddig bódul a világ

körülöttünk, akkor elvesztek a percek,

s ívbe hajtotta testünk a szédület.

Csak egy sárga korong maradt a nyárból.

Fénye kihunyva kormol az égre sorokat,

hogy jó volt, vagy igaz sem volt, hogy mennyit is ért…?
S hogy a tűz, az őserő megbirkózik-e a józansággal?

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

        

NEVETNI KELL...

Nevetni kell a gondokon,

Túl sok a ránc a homlokon.

Nevetni kell a kételyen.

Bukik, ki erre képtelen.

Nevetni kell a szólamon.

Tudom, nehéz így józanon.

Nevetni csonka képeket,

Eltakarva a lényeget.

Nevetni álmon, vágyakon,

Dicséreten és vádakon,

Nevetni, hogy ha rügy fakad,

S múlt a holnaptól elszakad.

Nevetni kell az tényeken,

Nevetni büszkeségeden,

Nevetni, hogy ha vétkezünk,

Büntetlen úgy sem élhetünk.

Nevetni kell, úgy jobb talán.

Kedved a fény a füst falán.

Nevetni úgy is hogy ha fáj,

Tüske a húsba nyomot váj.

Nevetni kell a kín alatt,

Hangod talán majd fent akad.

Nevetni könnybe-törötten,

Hitektől gúzsba kötötten,

Nevetni árnyék-perceken,

Nevetni nagyon csendesen,

Nevetni szemed behunyva,

Dilemmáidat megunva,

Nevetni annyi mindenért,

Meg nem említett érvekért.

Nevetni, hisz csak élet ez -

S egyszer mindennek vége lesz.

(2013. október 7.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

       

EGY PESTI EST...

Egy pesti est, úgy álmatag

kóboroltunk vágy alatt.

Felettünk a napkelet,

csókot fest rá száz ecset.

Szemtől szembe, tűzbe tűz,

távolságot összefűz.

Sóhaj-hídon körbezár,

részegít és eltalál.

Pesti nyár, ha elhiszem,

felolvadhat jégszívem.

Tovább siklok, míg lehet,

magamra húzom a telet.

           Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

KI VAGY?

Tarka levelek fonják be az őszt,

s beborítják arcodat a színek.

Ki vagy?

Bíbor lángjaival mért mosolyog rád  a nap?

Kettőnk közül Te vagy a jobb.

A sugarak utánad küldik génjeiket.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet