Fotó: internet

VEREM

Sikollyal szőtt percek futnak, árnyékfalak dőlnek.

Borítanak tükröt, tépnek rongyokat.

Lélekszúrkák beleégnek, álomtalan éjbe,

kísértenek csöndet, reményt, sorsokat.

Félek, mikor rám zuhannak kényelmetlen téglák,

zúzott mosolyomat könnyezi szemem.

Álarc nélkül valóságom megremeg a hitben,

menekülő énem fájva követem.

Régóta csak kaparászom gödörfalam földjét,

körömsarak nyúznak fáradt reszketést,

szélmalomharc küszködésből kicsorog a semmi,

s mélybe tompít végleg minden rezzenést.

(2014. február 24.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva