2014. 02. 01.

Fotó: internet


HÓFEHÉR

Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,

      ...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
         már szelíden szálló hófehér leszek.

(2014.01. 30.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Nincsenek megjegyzések: