Fotó: internet

ÉLETÉRZÉS

Gyalogút fölött haragos az Isten,

lábam a kőben csak nagyokat szisszen.

Hitből a jóba már sohasem lépek.

Minek hát kamuzni álomba képet?

Eleven élet, és remete érzés,

kukába kívánni, zárni a kérdést;

s világi csodákat magukra hagyva

átmenni kicsikét a köztudatba.

Mert sosincs kincsem amit eladhatnék,

közönyből közönyt csak szakadva kapnék.

Hát küldök jeleket, mint jó bolondok,

a cél előtt úgyis mindent lemondok.

Játszom a balgát, és gyűröm az ingem,

rekordot döntök a szellemi ringben.

Betonra festek, a kötélre táncot,

porcelánboltra egy nagy elefántot.

Annyi a furcsa, és sok itt a semmi,

levegőt kellene kölcsönbe venni,

leülni szépen a mindennek szélén,

s az egészet ledobni a világvégén.

 (2014. február 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

TAVASZ

Napba álmodom összegyűrt magam,

sugár-nedűből szürcsöl az arcom.

Mennyire finom! Lazultan ringok,

s tenyerem is a csodába tartom.

Csak szendereg, még éppen ébredő,

de már zöld szívet villant a tavasz.

Még csak február, de kit érdekel?

Ilyen hibára nem lehet panasz.

Megsimogat, majd homlokon csókol,

s mint csábult virág, beleszédülök.

Könnyedén érint, hajamba fésül,

s ragyogó karjában megszelídülök.

(2014. február 26.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VARÁZS

Várni kell, míg felparázslik főnix-madár életem,

hinni kell a szép mesében: egyszer újra létezem.

Építgetni fahéjágból fészek-álom sorsomat;

ellobbanni nap tűzében, s megszületni boldogan.

(2014. február 24.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VEREM

Sikollyal szőtt percek futnak, árnyékfalak dőlnek.

Borítanak tükröt, tépnek rongyokat.

Lélekszúrkák beleégnek, álomtalan éjbe,

kísértenek csöndet, reményt, sorsokat.

Félek, mikor rám zuhannak kényelmetlen téglák,

zúzott mosolyomat könnyezi szemem.

Álarc nélkül valóságom megremeg a hitben,

menekülő énem fájva követem.

Régóta csak kaparászom gödörfalam földjét,

körömsarak nyúznak fáradt reszketést,

szélmalomharc küszködésből kicsorog a semmi,

s mélybe tompít végleg minden rezzenést.

(2014. február 24.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet + montázs

PÁRAHANG

Opáltenger fákat rajzol -

lélektelen műremek,

könnyet borít elevenre,

ágak között csönd remeg.

Szürke reggel párahangom

mindörökre ködbe vész,

belepusztul múlt a mába,

száz darabra zúzva szét.

Gyöngyök hullnak kottalapra,

szétgurulnak zajtalan,

törölt kulcsok üvöltenek,

s belehalnak hangtalan.

(2014. február 21.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

FÉLEMBER

Csak a csönd maradt két hang között,

a zene itt hagyott, elköltözött.

A film elszakadt poros ég alatt,

nincs több erő, hogy összevarrjalak.

Csak a csönd maradt, jégszívbe zár,

álmot temet fekete gyászruhám.

Eltört világ, requiem-ördögök,

zsibbadva húz, visznek a vérkörök.

Csak a csönd maradt, toll-táncba von.

Sejttámadás - de fura fájdalom.

Fél szív dobog, kopog a rímeken;

új vonat vár, vezet a síneken.

Csak a csönd maradt, könnyebb vagyok,

lélekdarab - most kicsit elhalok.

Tépett lapok, rajtuk az életem -

könny-napokból, szakadva érkezem.

(2014. február 18.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Muzsikus Rádió - Irka c. irodalmi műsor

Fotó: internet

GONDTALAN

De szép lenne esőben fürödni,

megtörölközni nap sugarában,

szoknyát ráncolni ég bársonyából,

szél úrfit kergetni zabolátlan.

De jó is lenne felhőn utazni,

habokba fújni pajkos álmokat,

ájult-percekben hold ölén ringni,

lekörözve a csillagászokat.

De finom lenne fűben pihenni,

tücsökzenébe fújni csöndemet,

s lámpások alatt felszárítani

a hajamra guruló könnyemet.

(2014. február 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,

mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,

s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,

lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,

felperzselve ósdi tabu-perceket,

megszelídítem válladon a hajnalt,

s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HÓFEHÉR

Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,

      ...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
         már szelíden szálló hófehér leszek.

(2014.01. 30.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva