ELEMZÉS
Képtelen vagyok áttekinteni
lelked zűrös alagútjain.
Valahol mindig elakadok.
Te ki vagy?
S én ki vagyok?
Talán gonosz Démonok zúdították
ránk átkaikat, -
talán csak megijedtél.
Agyad rejtett körvonalakba bújtatta
hullámzó gondolataid,
de én nem értek vázlataidhoz.
Hiányzó tollakkal repülnek kínzó vágyaid,
s le-föl imbolyognak tested üregeiben.
Na, talán egy vallomás?!
De hangod elcsuklik ajkad
fémízű csontrácsai mögött.
Mit mondanál és kinek?
De te csak bizonytalan tűpárnádba
fúrod arcod szenvedő vonásait,
s hagyod, hogy a képtelen ráhatások
teleszurkálják szorongó álmaidat.
---------------
Messze még a megbékélés.
Tiszta lépteid nyomát már kezdi
belepni a por, s lassan
egyre több mocsok ragad talpad alá.
Hiányzó nyugalommal ballagsz barátaid
között, s próbálsz lelkesedést tömni
arcod pórusaiba.
Nem sikerül.
Cseppről-cseppre mossa ki az eső
maszkod idegen terepszíneit,
s csillogva koppan a földön
kemény mosolyod.
---------------
Takarót húzol sápadt ösztöneidre,
s hagyod, kialudni őket.
Temesd el világtalan magányod!
Hagyd, hogy földi kincseid
irányítsák életed apró másodperceit,
s ne engedd, hogy a hamis vágyak
kiforgassák lelked aranyszínű
szent köpönyegét.
---------------
Nem értelek. Még mindig nem.
Makacs határozottságod mögött
még mindig ott lapul valami
bizonytalan fény.
Nem te beszélsz hozzám,
nem te rakod ki elém súlyos
kőszirtjeidet,
s nem te hajítod tompa
puffanással sárba a nevem.
Még te magad sem tudod ki vagy,
s nem hagyod, hogy mások fejtsék
meg különös morzejeleidet.
Mit akarsz, és mért akarod?
Honnan álmaid között ez a céltalan
kalandvágy?
Ki sulykolja tele saját félelmeivel
szerelmeidet?
Hogyan értsem meg így, amit tudnom kell?
---------------------
Magány vagy egyedül. Önmagad viaszfigurája.
Valószerű álmaimban
telepatikus képeket hagysz magad után,
s nem nézed, nyöszörgő arcom mögött
micsoda kéjes ingerek lapulnak.
Magány vagy egyedül, s magány vagyok én is.
Kifordított mozdulataimat látom benned,
s egy felnagyított eszményképet.
A családról alkotott meseszerű
képzelgéseim magaddal vitted,
s megoldhatatlan célként tűzted ki
a fellegek közzé.
Ismertelek-e valaha is, vagy csak
hittem, hogy tudom ki vagy?
Micsoda különös világban élsz,
hogy céljaid kifürkészhetetlen
labirintusában magad is eltévedsz?
Mint az érem két oldala:
ÁRNYÉK és FÉNY.
A sötétben fényeket festesz az égre,
a fényben nap-lopó tolvajként surransz
távoli vidékekre.
Tudni fogom-e valaha? Érteni
fogom-e miért teszed?
Talán nem, s elemzésem
örökre kérdés marad világod
homályos ködfalai között...
(1996.)
(Deák Mónika)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése