SZÁMÍTÓ GÉP, VAGY SZÁMÍTÓGÉP - Digitális lélekhasadék

Az ugrókötéltől az evolúciós ugrásig

Amikor nézek egy régi magyar filmet, vagy eszembe jut Vágási Feri  első komputere, vagy amikor Lindát elküldték egy számítógép tanfolyamra, beleszédülök. Még éppen nem vagyok 50 éves, de az elmúlt 35 év alatt jutottam el a mechanikus írógéptől a mesterséges intelligenciáig. Mint ha egy versenyautó mellett gyalogolnék, és csak nézem a távolban leszakadt emberi értékeket. Nézem a gyerekkorom tempóját, a megélt, megélésre képes pillanatokat, és látom, hogy szippant be a kozmosz ebbe az elgépiesedett új világba. 

Írtam verset a szülőföldről, bánatról, örömről, szerelemről és dilemmákról. És írok cikkeket a keresőoptimalizálásról, a mesterséges intelligenciáról, a modern kor vívmányairól. Hogy kerültem ebbe a virtuális térbe? Hogyan és mikor borított be a digitális világ?

Itt mélyen, valahol a 18. utcában még megvan a pici buborék. Benne álmok, vágyak, érzések. Csupa-csupa hasznavehetetlen szentimentalizmus. Még nem engedem el, még kell nekem, akarom!

Próbálok belekapaszkodni az apró morzsákba, amikben az ember, az egyéniség még megtalálható, még szerepet kap még levegőhöz jut. Egyre kevesebb. Sodródom, reagálok, de a megélésre, a feldolgozásra már nincs idő; ebben a mókuskerékben aki nem szalad, az lemarad. Az alkalmazkodás olyan evolúciós ugrásra kényszeríti a mindennapokat, amibe a lélek időről időre beleremeg. A buborékot pedig végül messzire repíti a történelem. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az ember…

2023. 01.17.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
Fotó: Pixabay

Eladástechnikák és agymosó kurzus az EÜ-ben

szubjektív vélemény, kommunikáció, nézőpont

Ez a bejegyzésem kicsit rendhagyó lesz, és nem tervezek további hasonló kaliberűt, de ez most kikívánkozott.
Tartalommarketinggel foglalkozó szövegíróként a kommunikációs eszközök figyelése, elemzése hozzátartozik a munkámhoz, jelen esetben azonban egy érzékeny területet boncolgatok saját nézőpont szerint. Lehet velem egyetérteni, vagy rám vágni az ajtót, ahogy tetszik. Talán épp házhoz megyek egy pofonért, jobb esetben pedig beindulhat egy erőszakmentes véleménycsere.

Kommunikáció az egészségügyben

Már meg sem lepődtem, amikor a hírt olvastam:

"oltásbizonytalansággal kapcsolatos kommunikációs képzés
egészségügyi dolgozók számára”.

Ha túllépek azon, hogy Kazinczy szemöldöke is a tarkójáig csúszna az „oltásbizonytalanság” kapcsán, azért mégis csak sokatmondó utalás a társadalom „fekete pontjaira”.

Saját vélemény következik:

Ahogy a pandémia alatti szuggesztív hírfolyamdömpingre gondolok, amikor a cenzúra nem csak eltörli, elnyomja, de keményen bünteti is az ellenérveket, nem nehéz észrevenni a szándékot. Vajon egy egál helyzetben milyen arányú lett volna az „oltási kedv”? (Na ez a szó is megér egy misét.)

Pedig az éremnek minimum két oldala van. Mindig! És nincs még vége!

Az jutott eszembe, hogy egy ilyen képzés mire kínálhat felkészítést az Eü dolgozóknak?

Kereskedelmi továbbképzés? Agymosó kurzus? A kérdések nyilván költőiek, tudjuk a választ, mint ahogyan azt is, hogy a csökkenő "oltási kedv" miatt szükség van a további ötletelésnek, motivációnak. (Csak halkan kérdezem: nem gyógyítani kellene inkább? Képzés helyett nem a várólistákat kellene csökkenteni?)

„oltásbizonytalansággal kapcsolatos kommunikáció”

=

meggyőzés egy garanciák és felelősségvállalás nélküli helyzetre, 

ahol a csontvázak már nem csak a szekrényből potyognak.

 

Szóhasználat, szóképzés, nyelvújítás

„A szavaknak ereje van. Ideje lenne ezt szem előtt tartani a szomatikus orvoslásban is.” /Alexander Holden/

A szuggesztív kommunikáció ez esetben viszont átlépett egy olyan határt, ahol az indulat és félelem komoly szakadékot kreált az emberek között. (Marionett bábuk kardoznak a madzag végén.)

„oltásbizonytalanság”

A szó már önmagában abszurd, hisz az információk világában sokkal tudatosabban mondanak igent vagy nemet az emberek egy egészségüket érintő kérdésre, mint korábban. Kivétel ez alól persze, ha zsarolás, kényszerítés hatására kell választaniuk. Így születtek meg a teret kapott médiákban az „oltáskritikusok”, „oltásszkeptikusok”, most pedig szüntelenül az „oltásbizonytalanság”-ot  próbálom ízlelgetni. Mint ha egy átmeneti szelídítési fogalom lenne. A kérdés már csak az, hogy a „hibás”, vagy a „befolyásolható” háttérjelző milyen kanyart hoz az üzenetváltásban? Mi lesz a jobb? Ha ellenségként, vagy tesze-toszaként kezelnek?
No és még pár kérdés: Mennyire lehetünk immunisak ezekre a kifejezésekre? Lehet-e, kell-e, szükséges-e ezen túllépni? Azt hiszem, mindenképp fontos ezer szemmel figyelni a folyamatokat.

A kommunikáció fegyverzete

Kétségtelen, hogy erős, globális, alapos tervezésű sales és kommunikációs stratégia kell ahhoz, hogy a józan, megkérdőjelezhetetlen pozitív emberi értékrendeket vonja szankciók alá a btk. Komoly összehangoltság, érzékenyítés egy zseniálisan kidolgozott marketing terv. És nincs vége, mert van, ami határtalan. Háborúk, embargók, majomhimlő, WHO-terv, és figyeld az eget, mert hamarosan a csészealjak is megjelennek (tippeltem)! 

Így lesz végül egy kitekert világban a pokolból mennyország, börtönből szabadság; az emberségből, emberiségből pedig csupán egy halom cipő marad a vízparton.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

EGYETLEN MENEDÉK

 

A szeretet türelmes,
a szeretet tettre kész.
A szeretet őszinte,
a szeretet megigéz.

A szeretet simogat,
a szeretet megdorgál,
a szeretet oltalmaz,
a szeretet megszolgál.

A szeretet figyelmes,
a szeretet jót tanít.
A szeretet véd, ha kell,
a szeretet józanít.

A szeretet esélyt ad,
a szeretet inspirál.
A szeretet nem ítél.
A szeretet célt talál.

A szeretet aggódó,
a szeretet reményt sző.
A szeretet vigaszt nyújt,
a szeretet megértő.

A szeretet ad, ha nincs,
a szeretet elfogad,
a szeretet önzetlen,
a szeretet támogat.

A szeretet orvosság,
a szeretet fényt teremt.
A szeretet erős vár,
a szeretet félelem.

A szeretet fáj, ha bánt,
a szeretet nem tagad.
A szeretet megbocsát,
a szeretet bölcs marad.

A szeretet élni hagy,
a szeretet egyenget.
A szeretet megőriz,
a szeretet elenged.

A szeretet lehajol,
a szeretet felemel,
a szeretet átragyog,
a szeretet hitre lel.

A szeretet lélekút.
Ösztön és sorskötő.
Kortalan ösvényen
önmagát kergető.

Ezerszín ruhát rejt
végtelen talárja,
békéről álmodik,
Élet a tanára.

A szeretet táplálék,
szívek közt kötelék,
megvívott csatákban
egyetlen menedék.

(2022. 02. 18.)

Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

47-SZER KÖRBEZÁR

Lejárt bakelitet karcolgat a tű,
a kopott hangjegyek sorban kipotyogtak.
Évek és regék az esély-barázdákon
felakadt csöndben már régen nem forognak.

Szétgurult gyönyökből fűzött álomláncom
sokszor szétszakadt, míg a szívedre tettem.
Kipergett szavakból látod, ennyi maradt:
mellkast szorítanak minden lélegzetben.

Útvesztőinkből is elveszett a kiút,
minden megjárt ösvény ugyanoda vezet.
47 kapunk mind talánykőből épült -
csak a halál zárja le ezt a fejezetet.

(2022. 02. 06)

Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

Rímtitkok

Humor mögé rejtett játék,
titkok-posta csönd-ajándék,
költő-szívvel megremegve,
múzsa-pofon versbe vetve
kinek, mennyit ér?

Ünneptelen ünnepekbe
húr pendül a szilveszterbe.
Hideg mosoly, Balu-szemek,
zsebkendőbe rejtett sebek
kinek, mennyit ér?

Hátrakapcsolt szenvedéssel,
sűrűvérű lüktetéssel
várni szépre, őrültségre,
szirmot bontó pezsdülésre...
Kinek, mennyit ér?

 Deák Mónika © 
Szerzői és minden jog fenntartva

KÖRFORGÁS

Hópelyhet álmodtam friss gyógyvirágon,
a párnacsücsök épp békét nyammogott,
s mint lusta cirmos dorombolt a reggel,
ahogy Óra úr mogorván beleharsogott.

Mégötperc kalapját szememre húzva
visszapislogtam a csöpp nyugalomba.
Csak kicsit vágytam még a jó világot,
míg az új nap fényét a homlokomba tolta.

Keskeny szemekkel pislogott a kávé,
forró illata csak sziluettben táncolt,
s ahogy szép lassan bedobbant a reggel,
a nehéz ébredés a valósághoz láncolt.

Mókusvirgonc a forgó kerekekben,
csúf hírek fékeznek a monitoron,
tombol a lélek, immunis a válasz,
s a gázpedálomat újra tövig nyomom.

Coffeinkvízben pörögnek a tervek,
feszült korlátok közt, megoldást rágok.
Vad szélviharban, könnyű esőcseppek;
szédült Fortuna meg folyton elkóvályog.

A házak felett már Hold apó köszön,
fáradt mutatóm az éjjelre ájul.
Elengedem a torzult őrültséget:
ma sem tanultam meg portugálul.

Hópelyhet várok, meg friss gyógyvirágot,
agyam lassulva gyűri le a vánkost,
- holnap behúzok még egy kávéfőzőt,
addig meg álmodok egy saját királyságot.

(2021. november 12.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET

Mint álmos buborék hullok szíved melegébe,

de kippukkantak benned a régi vágyak.

A tegnapi kincsek már nem őrzik tovább

mit szerettél, és mik olykor húsba vágtak.

Köteléked felém lassan végleg szertefoszlik,

s már csak én kapaszkodnék bőszen kezedbe.

Olyanná váltam, mint a régen várt eső,

de kiszáradt minden, mire megérkeztem. 

Szikláink közt, érzéseink büszke börtönében 

kínpárnákra rakjuk a megtört álmokat.

Hogy szerettél egykor, s hogy elvesztettelek...

Már nem bolygatjuk tovább a talányokat.

Múltból menekülünk: én Feléd, Te tőlem;

a szív-vitorla már más irányban áll. 

Ha széttép a vihar, eltűnök a szélben,

s csak rossz emlék maradok árnyaid falán.

(2020. július)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

MINT EGY PAPÍRDARAB

Mint egy papírdarab az utca kövén,
felkap a szél, csak sodornak a napok,
s talán eltűnök, ha megég az idő.

Fotó: Pixabay

Füst leszek, halvány, és elillanok.

Már nem beszélem úgy a régi nyelvet,
fáradt csontjaimon lépked a magány.
Kőszirt emlékek kérdezik: Fáj-e még?
Ha lenne hangom, talán elmondanám.

De némán sikoltom sós éjszakákon
a párnámba süllyedt szakadt álmokat:
királylány helyett csak katona lettem,
- bukott harcaimban egy mankó támogat.

Betontengerbe rekedt a hajóm,
a közelben sincs egy talpalatnyi föld,
s temetve bennem a valódiságot,
ez a szürke város folyton rám üvölt.

Kincsem, ha volt is, az idő meggyűrte.
Foszlott vágyakból kihulltak a morzsák.
Csak egy lap vagyok, mit hajtogat a szél...
Vajon lesz-e ki újra Reményt ír rám?

(Budapest, 2019. augusztus 3.)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

KISEMBER

Fotó: pixabay

DEÁK MÓNIKA: KISEMBER

Ismét egy év, és mindig újabb,

de most nélküled jött a december

Egy dal cseng fülemben, kedves emlék…

Vajon merre járhatsz most Kisember?

Járom a várost, és mindenhol ott vagy.

Emléked nyomja arcomba a világ.

Kirakatok, polcok rólad üzennek,

szinte hallom hangod, most mit mondanál.

A közértben egy üveg málnalekvár,

a hátsó sorban a Marlenka figyel,

sarokban zöld fenyő hófehér díszben.

Egy srác  egy karton Fonyódit cipel.

Száz helyről fakadt bolond nevetések,

a konzervek között furcsa tonhalak,

a nehéz táska, röpke sugárhajtás,
s a pékáru is csak víg szlogen marad.

A 47-es már nélkülünk robog,

de minden nap látom, ahogy elhalad,

s újra élem a pillanatot, mikor

rövid időre bontottam a falat.

Ismét egy év, és mindig újabb,

szakíthatatlan mágnes-kapcsolat.

Egy dal cseng szívemben, kedves emlék…

Hej Kisember, vajon merre vagy?

(2018. december)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

CSILLAGOK ALATT

DEÁK MÓNIKA: CSILLAGOK ALATT

Újra a tenyered volt, a szemed, mellkasod,
a biztonság, mit csak lényed adhatott,
a két karod, a vállad, óvó menedékem,
s a pillanat, hogy egyszer újraélem...
Ennyi volt csak Kedves, egy megkésett vallomás.
Az idő megrágta saját vasfogát,
hogy a lehet, nem lehetből lehet-e mégis?
Hogy a "külön jobb" csak rossz hipotézis...?

Mert hiába távol, hogyha szeret az ember,
szalmaszál ruhánk még mindig úgy perzsel,
s a csöndünk, ó a csönd is sóhajokat kerget,
kihagyott esélyből gyúr egy + egyet.
Reményt és kételyt összead és kivon,
a józan észt hagyja, hogy magában igyon;
a gondolat rohanva össze-vissza téved,
s két ember lelkéből gyúr egy merészet.

Vágyak horizontján, hol a hold olvas mesét,
már semmi sem számít, vonzás küld feléd,
s az elmélet tűnik, csak a pillanat marad,
ott a tóparton a csillagok alatt.

(Balaton, 2017. augusztus 11.)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Pixabay

CSAK SZÓLAMOK...

Ezer csöndből egy mondat vehető.

- Csak odaszúr, csak hívogat.

Ezer bókból, egy álomszerető

- Csak idehúz, csak simogat.

Ezer könnyből egy folyó kanyarog.

- Csak idefut, csak elszalad.

Ezer holdból egy éjjelt akarok

- Csak föld fölött, csak ég alatt.

Ezer színből egy nagyon egyszerűt,

- Csak hamisan, csak igazán.

Ezer könyvből egy szikra gyöngybetűt,

- Csak lelkemért, hogy megtalálj.

Ezer fényből egy bogárkarikát.

- Csak összefűz, csak körbe ég.

Ezer hitből egy csókba lobbanást,

- Csak tűzbe olt, de büszke még.

Ezer vércseppből tüskés madarak.

- Még nász a tánc, de véget ért.

Ezer érzésből csak egy dal maradt...

- Csak szólamok egy sóhajért.

(2014. szeptember 30.)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva

ÁTÉRTÉKELÉS

Kulisszatitkokat forgat a kerék,
kérdőjelre kacsint a lusta talán,
hiteles őrült láb billent az útról,
hogy árnyékát hagyja a sodrás falán.

Kicsit visszaloptad elnyomott hangom,
szabad játék hintett zsenge fénymagot...
Finom volt! Súlytalan parádé futott,
s magamba szívtam a ritmusszólamot.

Lehet, megszelídül temetett álmom,
szárnyakat hagynak az ajándékpercek;
az ős virtus újra bőr alá érik,
s finom hangjegyek mosolyt ünnepelnek.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva(Z-R-A.D.) Hatalmas köszönet P. R-nak, aki visszamuzsikálta a lelkem másik felét.

PÁROLGÁS

Ennyi lettem volna? 

Szívem megfakulva,

göröngy-érzelmekkel, sápadt fellegekkel...

Ennyi volt az álom? 

Magam sem találom,

elveszett az ember, tele félelmekkel. 

Ezer sebből vérzek,
múltat megidézek,
ég szemével játszom, álmom benne látom...
Eltörtek a képek,
agyamban az ékek...
Kötözz be, ha fázom, könnyeimtől ázom!

Út porából ittam, 

záporokba sírtam

mindenféle kincsem papírságra hintem.

Abból, amit kaptam, 

mindent visszaadtam,

sorsom áttekintem, s kínom csöndre intem.

Megfakultan állok,

rám már nem találtok,

köd-ruhám, ha lebben, pára ezer cseppben, 

sugártáncba hajlik,

felhőre hanyatlik,

s leszek égi csendben, fehér rejtekemben

sóhaj emberekben.

(2014. március)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

SIMÍTS RÁM TAVASZT!

Töröld le arcomról az árnyakat,
ráncok közül a nyugtalan vonást,
csorgó gyöngyöt a nevetés alatt, -
töröld le a lelkemről a nyomást!

Bontass szirmokat a kikeletben,
fésülj hajamra napvirágokat,
ringass el szellőnek puha hátán,
fújd békébe a vad hullámokat!

S ha összefogódzik bennem a gond,
karöltve a nyílhegyű viharral,
csitíts szememre nyugodt álmokat,
s becézd lelkemet csendes szavakkal!

Ölelj bele sóhajszemeidbe,
s ha a gondolat rügyeket fakaszt,
bársony ég forró szerelmeivel
ó Idegen, simíts rám tavaszt!

(2014. március 18.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

ÉLETÉRZÉS

Gyalogút fölött haragos az Isten,

lábam a kőben csak nagyokat szisszen.

Hitből a jóba már sohasem lépek.

Minek hát kamuzni álomba képet?

Eleven élet, és remete érzés,

kukába kívánni, zárni a kérdést;

s világi csodákat magukra hagyva

átmenni kicsikét a köztudatba.

Mert sosincs kincsem amit eladhatnék,

közönyből közönyt csak szakadva kapnék.

Hát küldök jeleket, mint jó bolondok,

a cél előtt úgyis mindent lemondok.

Játszom a balgát, és gyűröm az ingem,

rekordot döntök a szellemi ringben.

Betonra festek, a kötélre táncot,

porcelánboltra egy nagy elefántot.

Annyi a furcsa, és sok itt a semmi,

levegőt kellene kölcsönbe venni,

leülni szépen a mindennek szélén,

s az egészet ledobni a világvégén.

 (2014. február 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,

mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,

s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,

lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,

felperzselve ósdi tabu-perceket,

megszelídítem válladon a hajnalt,

s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fottó: internet

ÜTEMEK

Porszagú felhőkön pihen az idő,

lassan pörgeti ritmusát a mának,

s mire vágyamból a gondolat kinő,

nyomát vesztem az őrült ujjongásnak.

Pillanat-érzés, ködös illúziók

sóhaj-ököllel döngetik a jelent.

Szünetjelekkel tűzdelt valóságunk

csak kuszasággal szőtt holnapot teremt.

Úgy összehajtogat néha a kétség!

Csak zsugorodom a basszuskulcs alatt,

hangjegyek szöknek, megtörik a kotta.

Alkut játszani. Már csak ennyi maradt?

Hócipőkből font zsibbadt örömtáncot

régóta nem jár már megviselt lábam.

Mosolyomat, mint lusta borravalót

a pulton hagyom egy hajnali bárban.

Füstbe ment tervekkel építem váram,

s beleszőkülve folyton újrakezdem.

Bukni, felállni, bukni, továbbmenni -,

s bent ragadt dalok konganak a fejben.

Mégis felfrissítem bármilyen nehéz

könny-hangba fordult fáradt kotta-arcom,

s dübörgő vérrel, töretlen zenével

infúziómat az ütem alá tartom.

(2013. 10. 19.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

KICSIT

Fotó: internet

Találkoztunk.

Tegnap találkoztunk.

Ma hiányzol.

Egyszerűen. Csak.

Belém bújtál kicsit,

s ott maradtál.

Ma szívemen viselem sorsod.

Enyém vagy. Kicsit.

Ösztöneimmel viaskodsz,

kardod keserű.

Valahogy mégis –

ma hiányzol.

(1997.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

SODRÁS

Csak füst meséli a keserves régit,
már nyugodtan ülök az üde zöldben.
Fejem fölött ezernyi színes léggömb,
talpam alatt a múlt pihen a földben.

Szárnyakat próbálgat lassan a tavasz,
bontogatja a jövő ígéretét,
napsugárba fonja télszítta hajam,
villogtatja az évszak szeretetét.

Óvatosan nyújtom kezem a fénybe,
pillangótáncot csodál a remény.
Szétmorzsolok egy fáradt esőcseppet -
itt ragadt emlékgyöngy a jelen kövén.

Fáradt zsibbadással dőlök az újba,
embert próbál a sebesült hitem.
Gyűrt szívvel várom, mit hoz a holnap,
s hagyom, hogy a döntés  magával vigyen.

(2013. március 1.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

     













       TALÁN... 

       Talán nem figyelek rád, talán mégis.
       Talán nem üzenek neked, talán mégis.
       Talán nem fáj már, talán csak félek.
       Lehet, tovább léptem, tán aggódom érted. 

       Talán mást akartál, de mégsem engedtél.
       Talán jobbra vágytál, de birtokba vettél.
       Talán megdobálsz, és talán elhiszem.
       Talán fáj nagyon, de magammal viszem. 

       Aki tisztán lát, előbb önmagába néz.
       Aki jót akar, sokszor visszanéz.
       Aki bántani tud, és örömöt remél,
       Önvilágának súlyos káoszában él. 

       Talán mindent tudsz? A "talán" több esélyes.
       Hibák között látni, ki az emberséges...
       A sok talány közt, látod, elveszett a lényeg,
       mert azokat dobtad el, kik szerettek téged.

      Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva