 |
| Fotó: pixabay |
hogy a cseppek egyenként nem ehetők,
s hogy ígéret nélküli kapzsiságunkból
nem születnek többé hűtlen szeretők?
Láttad-e előttünk a megcsonkolt ereszt,
hogy sírja éjbe az izzadó vihart,
úgy ropog lelke, mint ha örökké félne,
s érzi, hogy az eső még napokig kitart?
Álmok voltunk a gyarló gondolatokban,
múltunkba süppedő bús ideálok.
Csorgatunk jeget a málnabokrainkra,
de menyegzőnkre a világ a zálog.
Záporunkból néha elmarad a pára,
s csak száraz napokat görnyed a lélek.
De hol marad szánkból a suttogó tenger,
s a naplemente, hol zsigerbe téplek,
hol összekenhetlek csókíz cédasággal,
s belőled szürcsölöm buja titkodat...?
Csak délibáb. Hisz ázott verebek vagyunk,
s dróton ülve nyeljük a villámokat.
(2014. október 9.)
Szerzői és minden jog fenntartva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése