GONDOLATOK
A mozdulataid játékai ellágyulnak, ahogy hozzám érsz.
Lassan lehunyod a szemed.
Látom, ahogy élvezed a békétlen nyugalmat,
és ott belül hallom, ahogy egy visszafojtott szuszogásod
azt mondja: Jó veled!
Angyali arc.
Néha szárnyakat képzelek neked,
s megpróbálok repülni gondolataidban.
Nem tehetem.
Ördögi képzeletem korlátokat épített ösztöneimnek,
de mégis belelopott valami huncutságot mozdulataidba.

Köröket rajzolok bőrödre, s beleírok egy „Sz” betűt.

A „Sz”elídség végigömlik ereidben,
s megfertőzheted vele éjszakáimat.
Kell! Akarom! Várj!
Hadd tisztítsam ki előbb pórusaimat…
(Deák Mónika)

VARÁZSLÓ (1)

Lelkem hatalmas jéghegyeit

lelked erejével messzire fújtad.

Megolvadtam, s az lettem, aki

vagyok: újra gyerek.

Belemosolygok a tenyeredbe, 

s ott maradok.

Te én vagyok, s én egy veled.

(Deák Mónika)

      

VARÁZSLÓ (2)

Megsimogattad lelkemet

s letörölted róla a ráncokat.

Most újra gyerek vagyok.

Most hallhatatlan vagyok.

Most örökké tart a csönd.

Csak lebegünk.

(Deák Mónika)

      

SZÁRNYAID ALATT

Szárnyaid tövébe rejtőztem,

- megbújtam nyugalmad alatt.

Pillámat szemedre csukom, pihenek.

Egész más itt.

Nyugalom, csend a világ.

Meghúzom magam.

Ugye nem bánod, ha még maradok?

(Deák Mónika)

      

HOLDFOGYATKOZÁS

A józan ész elfogyott,

mint a hold aznap este.

Lehunyt szemmel szívtam be illatod.

A villámok röpködtek,

s a csókjainkba szöktek.

Őrült lázban égtek a csillagok.

Az erőm rég elhagyott,

és ölelésre vágytam.

Titkokat szőtt sorra a gondolat.

Bódultan szerettünk,

míg vágyunk egybeolvadt,

s végtelenbe ringott a mozdulat.

Az agyam rég kiürült,

már nincs benne több tudat.

Részegen sodornak már az álmok.

Az este él még bennem,

úgy kavarog a szívem.

Aljasul most is karodba vágyom.

(2008. augusztus)

(Deák Mónika)

     

ÖSSZHANG

A fojtott sikolyok között

vallomások születtek,

testünk vallomásai.

Jó volt.

Zsibbadás, Ájulás,

csend.

Pihegéssé halkulnak a

ki nem mondott szavak.

Nem beszélünk, csak halkan

csodáljuk az egymás szemében

csillogó beteljesülést.

Arcodról vízcseppek gurulnak

párnám tollai közzé,

s én oldott vonásaidba csókolom

sóhajom örök perceit.

(Deák Mónika)