Sebes kézzel miért kapaszkodom?
Ki nem tart meg, annak nem hiányzom.
Talányarcú néma közönyöddel
túlmutattál minden vallomáson.
Büszke ritmusod bókot igényelt.
Táncoltattál egy zord vaskorláton,
de törött lábam csak fájón lépdelt.
Ki mélybe lök, annak nem hiányzom.
Színt vallottak az őszinte vágyak,
s szikkadt morzsát kapott valóságom.
Arcomon ajtó, összetört árnyék,
beláttam, hogy már nem hiányzom.
"Sokat és sokszor" - elavult szavak -
tetteid nélkül csak füstízű bársony.
Üres frázisok, mind szétfoszlanak.
ki nem keres, annak nem hiányzom.
Kifordított furcsa szösszenetek,
szilánkod, hogy végül eltaláljon...
Te hagytál menni, s én elfogadtam.
Ki nem marasztal, annak nem hiányzom.
(2021. január 2.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése