Mandolin - gondolatok

MENEDÉK

Összehajtottam magam a porban,
a talpak alatt kihunynak az álmok.

Fotó: Pixabay

Bíbor ködben lehulló cseppekből
hangszálak nélkül csak némán kiáltok.

Árnyam alatt is süllyed a világ,
a céltalan jövőt magával húzva.
Csontszínű magányom zsákutcája
éles kavicsokból van összegyúrva

Távoli hangokból kihűlt vigasz -
megszűnik minden, ami itt felejtett.
Úgy hullok karjába a csöndnek,
Mint puha emlék, a szakadék mellett.

Ha majd nem félek már, bezár a tér;
jéghideg korlátot markol a kezem,
s mint a vízcsepp, ha ködruhába bújt,
messzire ugrom a végtelen felett.

(Budapest - 2019. június 9.)

Deák Mónika © 

Szerzői és minden jog fenntartva