SODRÁS

Csak füst meséli a keserves régit,
már nyugodtan ülök az üde zöldben.
Fejem fölött ezernyi színes léggömb,
talpam alatt a múlt pihen a földben.

Szárnyakat próbálgat lassan a tavasz,
bontogatja a jövő ígéretét,
napsugárba fonja télszítta hajam,
villogtatja az évszak szeretetét.

Óvatosan nyújtom kezem a fénybe,
pillangótáncot csodál a remény.
Szétmorzsolok egy fáradt esőcseppet -
itt ragadt emlékgyöngy a jelen kövén.

Fáradt zsibbadással dőlök az újba,
embert próbál a sebesült hitem.
Gyűrt szívvel várom, mit hoz a holnap,
s hagyom, hogy a döntés  magával vigyen.

(2013. március 1.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva