Fotó: S Demidov

ÉBREDÉS

Éber kómából kitört valóság

megtorpantotta túl erős hitem.

Elpuskázott szétszórt napjaimból

nem maradt semmi, mit magával vigyen.

Ó konok Idő, ki mindig rohansz,

csönd-perceid most lassítva járnak.

Tudom, megoldod, elviszed a terhet,

de most a sebek még sajogva fájnak.

Csak szélre vágyom, fújja el múltam!

Szórjon arcomra nyugtató reményt!

Megtépázott lelkem romjaiból

építsen hidat egy jobb jövő felé.

Mert menni kell, csak menni előre,

míg van kikért, addig küzdeni kell.

Józan ész! Nyerj hát csatát bennem!

Ösztön-érzésem új hitre nevel.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva