Az eltékozolt napokba belefojtottam
egy mondatot: "Majd később..."
Mindannyiszor zenélő gombokat húztam
ujjaim alá, s megpróbáltam
hangokká alakítani
az agyamban doboló dallamokat.
Végül a lüktető, szorító, áradó
vérözön szertefolyt a zongorán.
Majd később! - szóltam,
s újrakezdtem.
És zengett és pengett
és zsongott és bongott
és ébredt és éledt a lebegés,
és belevegyült a csönd,
és a ruhák még mindig
szanaszét hevertek,
s levetett cipőm
tovább dorombolt a fotel alatt.
Lecsuktam a szemem. -
Majd később!
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése