NYÁRI RAJZ

Add a kezed! Fogyjon el velünk a nap
bort kóstolva a részeg horizonton!
Csillagból szikrát rajzolok szívedre,
s neved az éj alatt betűkre bontom.

Puhára főzött vad lettem karodban,
bőrömbe oltottak heves bíborok;
cseppekbe szédül, és izzad és sóhajt...
Bódult ölelésbe lázat suttogok.

Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem...
Hát hagyom! Ropja csókba, tűzbe táncát,
én sodródva csábulok bordáid közt,
s nyárba kócolom a végzet románcát.

(2014. június 1.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
(Változat:
SZABAD RAJZ

Add a kezed! Fogyjon el velünk a nap
rímtelenül, mint hóbortos képregény!
Csillagból szikrát rajzolok szívedre,
s beleírom nevem ékes betűkkel.
Mily nagy a hatalmad csöndem fölött!
Halkan cirógat szemed barnasága,
olvadva hódít egy saroknyi mosoly -
s lebegek. Puhára főzött vad lettem
karjaid között, s te bőrbe szívott méz.
Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem!
Hát hagyom! Marjon tűzbe ezer veszély,
égessen csókod örök kábulatba,
én sodródom csábulva bordáid közt
s nyárba kócolom a végzet kegyelmét.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva)

Fotó: Én

KEREKEN

Eltelt idő, mint annyiszor tíz meg tíz,
fogakat húzva a küszöbre szédül;
a számban még fanyarul kor-had az íz,
hajamba az év pókfonalat fésül.

Arcomból simuló, csontomból fáradt -
hófehér szálaktól teljes az egész;
humorba nézek, hogy magamba lássak,
sokszor csak cinikus, máskor meg merész.

Összecsókolózik sok példabeszéd,
koccan a bölcs, meg a nyűtt tapasztalat.
Irányok és árnyak írják a mesét,
míg jövőt olvasok hold-asztal alatt,

s álmodom tovább, hogy az élet édes,
s az irónia a hátamon pihen,
hogy lehet a papír akárhány éves,
mégis csak úgy, ahogy itt belül hiszem.

Hát telhet még annyiszor, sokszor a tíz,
koordinátáim a fejemben élnek,
s míg frissül a csíz, és vitamin a kvíz
fityiszt mutatok a kor hírnökének.

(2014. május 28.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Scott Grimando

BÚJTATÓ

Egy kis zugot keresnék valahol,
a záporon túl, zöld és kék között,
rám takarva nyugalmát az égnek
csitulnék szelíd fátyolok mögött.

Egy nyugodt percet lopnék valahol
ritmustalan idősíkra szállva,
s elszunnyadnék fésült álmaimban
egy seholsincs világba zárva.

(2014. május 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

VÍZIÓ

Csak egy csepp víz volt, mit ajkadról loptam,

a rózsa csókja még arcodon dorombol,

s előbújnak lassan, mint ébredő titkok

a finom vágyak egy rejtett dobozból.

Selymet becézel a szemtelen éjbe,

parazsat táncoltat egy izzó szalmaszál;

majd a szikra íze végül összekóstol,

s két remegés közt szerelmet inhalál.

(2014. május 19.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Pexels

Fotó: montázs

ZSONGATÓ

Csak csendesen, 

hogy simuljon hátunkra a szavak rezdülése!

Ne hallja más!

Csak finom jázminokkal szórj bókot tarkóbőrre!

Ne érj, Érints!

Cseppenként hulljon le rólunk a csóktalan idő!

- Irgalom szól.

Tabuk alatt, papírágyon légy kortyom békítője!

(2014. 05. 06.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

ÁTÉRTÉKELÉS

Kulisszatitkokat forgat a kerék,
kérdőjelre kacsint a lusta talán,
hiteles őrült láb billent az útról,
hogy árnyékát hagyja a sodrás falán.

Kicsit visszaloptad elnyomott hangom,
szabad játék hintett zsenge fénymagot...
Finom volt! Súlytalan parádé futott,
s magamba szívtam a ritmusszólamot.

Lehet, megszelídül temetett álmom,
szárnyakat hagynak az ajándékpercek;
az ős virtus újra bőr alá érik,
s finom hangjegyek mosolyt ünnepelnek.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva(Z-R-A.D.) Hatalmas köszönet P. R-nak, aki visszamuzsikálta a lelkem másik felét.

EVOLÚCIÓ

Még éjjelbe karcol a szárnypróbálgatás.
Kopott percek között botorkál az élet...
Élet? Vagy csak zsibbadt zombilét vajúdás?
Gödrök alján ragadt sírhatnék-ítélet.

Külső akaratgömbök nyomják a tarkónk,
lassan elszáradnak a motivált szavak,
s kipukkanunk, mint szivárvány buborékok -
a világ változik, a gének oszlanak.

Szagos szózatokat énekel a doboz,
ix arcokra vetett bárgyú függönymesék,
s benne szunnyadozik a téboly-szakadás.
A színre odafönt fehéret festenék.

Csontvázak potyognak dohos szekrényekből,
kutyák vonyítják a szólammaradékot;
a hátunk tovább görbül, kinek, mi miatt.
Ráncok sűrítik az ezredszakadékot.

Kafka-változás, komplett evolúció,
a belső gömbök meg tovább zsugorodnak.
A bábok között hangyák, szalmaszál álmok -
kőbe zárt ember marad az utókornak.

(2014. április 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Alexandra House

CSÖNDMANÓK

Összekucorgunk kócos fűszálak alatt,
mint félve reszkető árva csöndmanók;
hajlékunk üres csigaház fészek,
nap szele fonta puha takarónk.

Virágporesőbe simulnak a könnyek,
lelkünk kimetszi az időt magából,
s a finom árny, ha szemünkre feszül,
fénybe hullunk az élet zajából.

Álmodunk nyugalmat, ringó hárfazenét,
tücsökciripbe vont tavaszéneket;
jó így... lelkünk pehelyágyon gyógyul,
s mosolyba oltja az szenvedéseket.

(2014. április 7.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

PÁROLGÁS

Ennyi lettem volna? 

Szívem megfakulva,

göröngy-érzelmekkel, sápadt fellegekkel...

Ennyi volt az álom? 

Magam sem találom,

elveszett az ember, tele félelmekkel. 

Ezer sebből vérzek,
múltat megidézek,
ég szemével játszom, álmom benne látom...
Eltörtek a képek,
agyamban az ékek...
Kötözz be, ha fázom, könnyeimtől ázom!

Út porából ittam, 

záporokba sírtam

mindenféle kincsem papírságra hintem.

Abból, amit kaptam, 

mindent visszaadtam,

sorsom áttekintem, s kínom csöndre intem.

Megfakultan állok,

rám már nem találtok,

köd-ruhám, ha lebben, pára ezer cseppben, 

sugártáncba hajlik,

felhőre hanyatlik,

s leszek égi csendben, fehér rejtekemben

sóhaj emberekben.

(2014. március)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

FULLADÁS

Csak hallom, ahogy a süppedő homokban éket ver lábam.
Nehéz légzéssel kopnak az álmok.
Görcsízű mondatok taposnak fejemben utat,
s az elmúlt évek viharai talán örökre eltakarják a napot.
Ez jutott. Kinek mennyi.
A jutalommorzsákat elfújta a szél.
Hátamra kötözött veríték éget bőrömbe súlyokat -
megbújik alatta az összezsugorodás.

Hallgatom, ahogy a süppedő homokban mászkál a jövő.
Nehéz légzés, már fullad a csomó.
Görcs ízzel a számból keserűt csorgat a szívem,
s mert vihartépte ruhámból már régen kihulltak a remény katonái,
ez maradt: tüske kövön.
Örömfoszlányból ócska szellő fújt könnyet,
hátam teherhajlítva reszketi a tékozolt napokat -
összetört alatta az átvert versenyfutás.

(2014.03.27)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

SIMÍTS RÁM TAVASZT!

Töröld le arcomról az árnyakat,
ráncok közül a nyugtalan vonást,
csorgó gyöngyöt a nevetés alatt, -
töröld le a lelkemről a nyomást!

Bontass szirmokat a kikeletben,
fésülj hajamra napvirágokat,
ringass el szellőnek puha hátán,
fújd békébe a vad hullámokat!

S ha összefogódzik bennem a gond,
karöltve a nyílhegyű viharral,
csitíts szememre nyugodt álmokat,
s becézd lelkemet csendes szavakkal!

Ölelj bele sóhajszemeidbe,
s ha a gondolat rügyeket fakaszt,
bársony ég forró szerelmeivel
ó Idegen, simíts rám tavaszt!

(2014. március 18.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Emma Hope

LENDÜLETLENÜL

Belecsorgok lomhán a torz ébredésbe,
keserű kávé égeti torkomat,
megszólal a csend, és viharrá érik -
káosszá fajul a kiömlött gondolat.

Napokat emleget a megrepedt csésze,
asztalomon papírra ugrott szavak,
mert írni kell, ha kiborít a világ,
ha idegre kínzó kampót akasztanak.

Csak lassan indulok, kezem homlokomon,
vérem az agyamban ritmusra ketyeg.
Féllábon ugrál a kifeszült idő,
a homokszem meg egyre csak pereg, pereg.

Megmosott arcom  még bután beleszédül,
kagylónak támaszt az alvatlan éjjel,
tántorgó világ, zsibbadt gyomorszörnyek
szikkadt álommorzsákat tördelnek széjjel.

Lusta mozdulattal simítom a reggelt,
tükörbe retten a meggyötört lélek,
sminkes dobozból kipotyog egy mosoly,
s rajzolt magammal egy újabb napba lépek.

(2014. március 14.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

KÖSZÖNTJÜK UTASAINKAT!

Zakatol a busz, mint traktor az úton, 

rázza a fejben a reggeli kómát.

Hering a járat, kényelem a csúcson - 

de ki kell bírni ezt az erőpróbát.

Szeretés van, és ha jól összebújunk,

ha elájulnál, majd megtart a tömeg.

Jó ez a rendszer, bár levegő nincsen,

fejünk fölött még üdvözöl a szöveg.

Helyjegy a lépcsőn, felemel az érzés,

nyílik az ajtó, kipotyog a gyerek;

lábak a lábon, és kezek a kézen,

összeszűkülnek a személyi terek.

Döcög a járgány, csak izzad az ember,

terel az elme, hát nézed a tájat.

Lehunyom szemem, csak Gémeset látok, 

Fekete földön meg a névtáblákat. 

Horpad a világ, csak nyomja a helyzet,

de örülj a létnek, vesd el a panaszt!

Könnyebb már nem lesz, hát hiába morogsz,

zárt ajtók mögött túl sok a ... tehetetlen ember.

(2014. 03. 04.)
 Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

ÉLETÉRZÉS

Gyalogút fölött haragos az Isten,

lábam a kőben csak nagyokat szisszen.

Hitből a jóba már sohasem lépek.

Minek hát kamuzni álomba képet?

Eleven élet, és remete érzés,

kukába kívánni, zárni a kérdést;

s világi csodákat magukra hagyva

átmenni kicsikét a köztudatba.

Mert sosincs kincsem amit eladhatnék,

közönyből közönyt csak szakadva kapnék.

Hát küldök jeleket, mint jó bolondok,

a cél előtt úgyis mindent lemondok.

Játszom a balgát, és gyűröm az ingem,

rekordot döntök a szellemi ringben.

Betonra festek, a kötélre táncot,

porcelánboltra egy nagy elefántot.

Annyi a furcsa, és sok itt a semmi,

levegőt kellene kölcsönbe venni,

leülni szépen a mindennek szélén,

s az egészet ledobni a világvégén.

 (2014. február 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

TAVASZ

Napba álmodom összegyűrt magam,

sugár-nedűből szürcsöl az arcom.

Mennyire finom! Lazultan ringok,

s tenyerem is a csodába tartom.

Csak szendereg, még éppen ébredő,

de már zöld szívet villant a tavasz.

Még csak február, de kit érdekel?

Ilyen hibára nem lehet panasz.

Megsimogat, majd homlokon csókol,

s mint csábult virág, beleszédülök.

Könnyedén érint, hajamba fésül,

s ragyogó karjában megszelídülök.

(2014. február 26.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VARÁZS

Várni kell, míg felparázslik főnix-madár életem,

hinni kell a szép mesében: egyszer újra létezem.

Építgetni fahéjágból fészek-álom sorsomat;

ellobbanni nap tűzében, s megszületni boldogan.

(2014. február 24.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VEREM

Sikollyal szőtt percek futnak, árnyékfalak dőlnek.

Borítanak tükröt, tépnek rongyokat.

Lélekszúrkák beleégnek, álomtalan éjbe,

kísértenek csöndet, reményt, sorsokat.

Félek, mikor rám zuhannak kényelmetlen téglák,

zúzott mosolyomat könnyezi szemem.

Álarc nélkül valóságom megremeg a hitben,

menekülő énem fájva követem.

Régóta csak kaparászom gödörfalam földjét,

körömsarak nyúznak fáradt reszketést,

szélmalomharc küszködésből kicsorog a semmi,

s mélybe tompít végleg minden rezzenést.

(2014. február 24.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet + montázs

PÁRAHANG

Opáltenger fákat rajzol -

lélektelen műremek,

könnyet borít elevenre,

ágak között csönd remeg.

Szürke reggel párahangom

mindörökre ködbe vész,

belepusztul múlt a mába,

száz darabra zúzva szét.

Gyöngyök hullnak kottalapra,

szétgurulnak zajtalan,

törölt kulcsok üvöltenek,

s belehalnak hangtalan.

(2014. február 21.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

FÉLEMBER

Csak a csönd maradt két hang között,

a zene itt hagyott, elköltözött.

A film elszakadt poros ég alatt,

nincs több erő, hogy összevarrjalak.

Csak a csönd maradt, jégszívbe zár,

álmot temet fekete gyászruhám.

Eltört világ, requiem-ördögök,

zsibbadva húz, visznek a vérkörök.

Csak a csönd maradt, toll-táncba von.

Sejttámadás - de fura fájdalom.

Fél szív dobog, kopog a rímeken;

új vonat vár, vezet a síneken.

Csak a csönd maradt, könnyebb vagyok,

lélekdarab - most kicsit elhalok.

Tépett lapok, rajtuk az életem -

könny-napokból, szakadva érkezem.

(2014. február 18.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Muzsikus Rádió - Irka c. irodalmi műsor

Fotó: internet

GONDTALAN

De szép lenne esőben fürödni,

megtörölközni nap sugarában,

szoknyát ráncolni ég bársonyából,

szél úrfit kergetni zabolátlan.

De jó is lenne felhőn utazni,

habokba fújni pajkos álmokat,

ájult-percekben hold ölén ringni,

lekörözve a csillagászokat.

De finom lenne fűben pihenni,

tücsökzenébe fújni csöndemet,

s lámpások alatt felszárítani

a hajamra guruló könnyemet.

(2014. február 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,

mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,

s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,

lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,

felperzselve ósdi tabu-perceket,

megszelídítem válladon a hajnalt,

s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HÓFEHÉR

Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,

      ...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
         már szelíden szálló hófehér leszek.

(2014.01. 30.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

ÖRVÉNY

Vannak napok, mikor földre ránt a minden,

torokkeserűkből, ízek viharából

menekülni kéne, ledobni bilincsem,

erőt meríteni új út vigaszából.

Nem tudom még, vajon meddig bír a törvény,

falsápadt rigmusaim meddig vezetnek,

lábaim gyengülők, alattam az örvény,

hullámküzdelmeim végleg betemetnek.

(2014. január 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

FÜST A KÖDBEN...

(Egy gyűrött dal margójára)

„Füst a ködben...” hát ismét újra kezdem

a blues körökbe vont régi dallamot.

Belém szökik a múlt keserű íze -

egyszer talán majd te is hallhatod.

„Színes emlék, valaki belekoszolt” -

morzsákra bontva a széttört napokat,

s bár tudom, minden volt, mit neked adtam,

együtt szenvedtük a csöndviharokat.

Csitítva gyászt, és el nem sírt könnyet

kottába sírtam dübörgő lelkem,

mert nem találtam azt, aki voltam -

kicsavart bőrömből idegen lettem.

„Füst a ködben...” még mindig újraélem,

bár évek tompítják sorsunk metszetét,

„beletörök” még, s ha józanul a világ

szélbe kiáltom a tépett blues-zenét.

(2013. november 15.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HAJNALI GRAVITÁCIÓ

belebőgök az éjszakába

ráncok nőnek az államon

kiröhögnek a fásult hangok

rántok egyet a vállamon

megvénülnek az agysejtjeim

s gyomromra hányják magukat

füstök szállnak az orrom alá

nem bírom tovább a szagukat

összehasadt fadarabokkal

ringatom még a tegnapot

szilánkok ülnek koponyámban

s elzuhannak a végtagok

(1997.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Egy boltkóros naplója c. film

NYELVÚJÍTÓ KUKADUMA

(Mizu... Mizé... Mi van?)

Helló! Mizu? Kapcsi, szemcsi...

s egyéb bárgyú szóelem,

túlgerjesztett plázacicák -

agyuk helyén pótelem.

Tizencenti neonsarok,

IQ érték növelés,

mellbedobás teljes gőzzel,

atombombás bevetés.

Pótalkatrész, pótkerekek,

póthaja a szemembe,

hátradobja, illegeti,

bicska nyílik zsebembe.

Műszempilla, műköröm

és két kilónyi vakolat,

illatfelhő - 20 méterről

hirdeti a szagukat.

Shoppingolás este 6-ig -

lételem az új ruci,

szolárium, sminkparádé -

kifizeti apuci.

Helló! Mizu? Köszke, puszka! -

macska-effekt értelem...

Agyzsibbasztó kukaduma -

fejlődni már képtelen.

Lemerül a minikutya,

könyörög a világra,

hátha lesz, ki megmenti

és lecseréli libára.

(2013. november 8.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

REMÉNY

A mindennapok szürke hátán

finom mosollyal rám talált,

beleringatott csönd-ölébe,

s óvó percekkel körbezárt.

Egy dallamot hozott, kedveset,

majd riadtan mégis elszaladt;

s a szivárvány, mit égre festett

csak egy tompa délibáb maradt.

Azt reméltem, hogy visszatér még,

nyakamban csókszirmot bont a hit,

s lerázza végre fájó napok

emlékrekesztő foszlányait.

Mindhiába, zárt börtönömmel

nem bírt a szédült pillanat.

Kint ragadt valahol az éjben,

s most bujdosik ezer könny alatt.

(2013. november 05.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva