 |
| Fotó: internet |
HÓFEHÉR
Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,
...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.
Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,
...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.
Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,
...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.
Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,
...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.
Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,
...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
már szelíden szálló hófehér leszek.
(2014.01. 30.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva
