Fotó: Emma Hope

LENDÜLETLENÜL

Belecsorgok lomhán a torz ébredésbe,
keserű kávé égeti torkomat,
megszólal a csend, és viharrá érik -
káosszá fajul a kiömlött gondolat.

Napokat emleget a megrepedt csésze,
asztalomon papírra ugrott szavak,
mert írni kell, ha kiborít a világ,
ha idegre kínzó kampót akasztanak.

Csak lassan indulok, kezem homlokomon,
vérem az agyamban ritmusra ketyeg.
Féllábon ugrál a kifeszült idő,
a homokszem meg egyre csak pereg, pereg.

Megmosott arcom  még bután beleszédül,
kagylónak támaszt az alvatlan éjjel,
tántorgó világ, zsibbadt gyomorszörnyek
szikkadt álommorzsákat tördelnek széjjel.

Lusta mozdulattal simítom a reggelt,
tükörbe retten a meggyötört lélek,
sminkes dobozból kipotyog egy mosoly,
s rajzolt magammal egy újabb napba lépek.

(2014. március 14.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

KÖSZÖNTJÜK UTASAINKAT!

Zakatol a busz, mint traktor az úton, 

rázza a fejben a reggeli kómát.

Hering a járat, kényelem a csúcson - 

de ki kell bírni ezt az erőpróbát.

Szeretés van, és ha jól összebújunk,

ha elájulnál, majd megtart a tömeg.

Jó ez a rendszer, bár levegő nincsen,

fejünk fölött még üdvözöl a szöveg.

Helyjegy a lépcsőn, felemel az érzés,

nyílik az ajtó, kipotyog a gyerek;

lábak a lábon, és kezek a kézen,

összeszűkülnek a személyi terek.

Döcög a járgány, csak izzad az ember,

terel az elme, hát nézed a tájat.

Lehunyom szemem, csak Gémeset látok, 

Fekete földön meg a névtáblákat. 

Horpad a világ, csak nyomja a helyzet,

de örülj a létnek, vesd el a panaszt!

Könnyebb már nem lesz, hát hiába morogsz,

zárt ajtók mögött túl sok a ... tehetetlen ember.

(2014. 03. 04.)
 Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

ÉLETÉRZÉS

Gyalogút fölött haragos az Isten,

lábam a kőben csak nagyokat szisszen.

Hitből a jóba már sohasem lépek.

Minek hát kamuzni álomba képet?

Eleven élet, és remete érzés,

kukába kívánni, zárni a kérdést;

s világi csodákat magukra hagyva

átmenni kicsikét a köztudatba.

Mert sosincs kincsem amit eladhatnék,

közönyből közönyt csak szakadva kapnék.

Hát küldök jeleket, mint jó bolondok,

a cél előtt úgyis mindent lemondok.

Játszom a balgát, és gyűröm az ingem,

rekordot döntök a szellemi ringben.

Betonra festek, a kötélre táncot,

porcelánboltra egy nagy elefántot.

Annyi a furcsa, és sok itt a semmi,

levegőt kellene kölcsönbe venni,

leülni szépen a mindennek szélén,

s az egészet ledobni a világvégén.

 (2014. február 26.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

TAVASZ

Napba álmodom összegyűrt magam,

sugár-nedűből szürcsöl az arcom.

Mennyire finom! Lazultan ringok,

s tenyerem is a csodába tartom.

Csak szendereg, még éppen ébredő,

de már zöld szívet villant a tavasz.

Még csak február, de kit érdekel?

Ilyen hibára nem lehet panasz.

Megsimogat, majd homlokon csókol,

s mint csábult virág, beleszédülök.

Könnyedén érint, hajamba fésül,

s ragyogó karjában megszelídülök.

(2014. február 26.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VARÁZS

Várni kell, míg felparázslik főnix-madár életem,

hinni kell a szép mesében: egyszer újra létezem.

Építgetni fahéjágból fészek-álom sorsomat;

ellobbanni nap tűzében, s megszületni boldogan.

(2014. február 24.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

VEREM

Sikollyal szőtt percek futnak, árnyékfalak dőlnek.

Borítanak tükröt, tépnek rongyokat.

Lélekszúrkák beleégnek, álomtalan éjbe,

kísértenek csöndet, reményt, sorsokat.

Félek, mikor rám zuhannak kényelmetlen téglák,

zúzott mosolyomat könnyezi szemem.

Álarc nélkül valóságom megremeg a hitben,

menekülő énem fájva követem.

Régóta csak kaparászom gödörfalam földjét,

körömsarak nyúznak fáradt reszketést,

szélmalomharc küszködésből kicsorog a semmi,

s mélybe tompít végleg minden rezzenést.

(2014. február 24.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet + montázs

PÁRAHANG

Opáltenger fákat rajzol -

lélektelen műremek,

könnyet borít elevenre,

ágak között csönd remeg.

Szürke reggel párahangom

mindörökre ködbe vész,

belepusztul múlt a mába,

száz darabra zúzva szét.

Gyöngyök hullnak kottalapra,

szétgurulnak zajtalan,

törölt kulcsok üvöltenek,

s belehalnak hangtalan.

(2014. február 21.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

FÉLEMBER

Csak a csönd maradt két hang között,

a zene itt hagyott, elköltözött.

A film elszakadt poros ég alatt,

nincs több erő, hogy összevarrjalak.

Csak a csönd maradt, jégszívbe zár,

álmot temet fekete gyászruhám.

Eltört világ, requiem-ördögök,

zsibbadva húz, visznek a vérkörök.

Csak a csönd maradt, toll-táncba von.

Sejttámadás - de fura fájdalom.

Fél szív dobog, kopog a rímeken;

új vonat vár, vezet a síneken.

Csak a csönd maradt, könnyebb vagyok,

lélekdarab - most kicsit elhalok.

Tépett lapok, rajtuk az életem -

könny-napokból, szakadva érkezem.

(2014. február 18.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Muzsikus Rádió - Irka c. irodalmi műsor

Fotó: internet

GONDTALAN

De szép lenne esőben fürödni,

megtörölközni nap sugarában,

szoknyát ráncolni ég bársonyából,

szél úrfit kergetni zabolátlan.

De jó is lenne felhőn utazni,

habokba fújni pajkos álmokat,

ájult-percekben hold ölén ringni,

lekörözve a csillagászokat.

De finom lenne fűben pihenni,

tücsökzenébe fújni csöndemet,

s lámpások alatt felszárítani

a hajamra guruló könnyemet.

(2014. február 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,

mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,

s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,

lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,

felperzselve ósdi tabu-perceket,

megszelídítem válladon a hajnalt,

s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HÓFEHÉR

Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,

      ...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
         már szelíden szálló hófehér leszek.

(2014.01. 30.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

ÖRVÉNY

Vannak napok, mikor földre ránt a minden,

torokkeserűkből, ízek viharából

menekülni kéne, ledobni bilincsem,

erőt meríteni új út vigaszából.

Nem tudom még, vajon meddig bír a törvény,

falsápadt rigmusaim meddig vezetnek,

lábaim gyengülők, alattam az örvény,

hullámküzdelmeim végleg betemetnek.

(2014. január 9.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

FÜST A KÖDBEN...

(Egy gyűrött dal margójára)

„Füst a ködben...” hát ismét újra kezdem

a blues körökbe vont régi dallamot.

Belém szökik a múlt keserű íze -

egyszer talán majd te is hallhatod.

„Színes emlék, valaki belekoszolt” -

morzsákra bontva a széttört napokat,

s bár tudom, minden volt, mit neked adtam,

együtt szenvedtük a csöndviharokat.

Csitítva gyászt, és el nem sírt könnyet

kottába sírtam dübörgő lelkem,

mert nem találtam azt, aki voltam -

kicsavart bőrömből idegen lettem.

„Füst a ködben...” még mindig újraélem,

bár évek tompítják sorsunk metszetét,

„beletörök” még, s ha józanul a világ

szélbe kiáltom a tépett blues-zenét.

(2013. november 15.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

HAJNALI GRAVITÁCIÓ

belebőgök az éjszakába

ráncok nőnek az államon

kiröhögnek a fásult hangok

rántok egyet a vállamon

megvénülnek az agysejtjeim

s gyomromra hányják magukat

füstök szállnak az orrom alá

nem bírom tovább a szagukat

összehasadt fadarabokkal

ringatom még a tegnapot

szilánkok ülnek koponyámban

s elzuhannak a végtagok

(1997.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: Egy boltkóros naplója c. film

NYELVÚJÍTÓ KUKADUMA

(Mizu... Mizé... Mi van?)

Helló! Mizu? Kapcsi, szemcsi...

s egyéb bárgyú szóelem,

túlgerjesztett plázacicák -

agyuk helyén pótelem.

Tizencenti neonsarok,

IQ érték növelés,

mellbedobás teljes gőzzel,

atombombás bevetés.

Pótalkatrész, pótkerekek,

póthaja a szemembe,

hátradobja, illegeti,

bicska nyílik zsebembe.

Műszempilla, műköröm

és két kilónyi vakolat,

illatfelhő - 20 méterről

hirdeti a szagukat.

Shoppingolás este 6-ig -

lételem az új ruci,

szolárium, sminkparádé -

kifizeti apuci.

Helló! Mizu? Köszke, puszka! -

macska-effekt értelem...

Agyzsibbasztó kukaduma -

fejlődni már képtelen.

Lemerül a minikutya,

könyörög a világra,

hátha lesz, ki megmenti

és lecseréli libára.

(2013. november 8.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

REMÉNY

A mindennapok szürke hátán

finom mosollyal rám talált,

beleringatott csönd-ölébe,

s óvó percekkel körbezárt.

Egy dallamot hozott, kedveset,

majd riadtan mégis elszaladt;

s a szivárvány, mit égre festett

csak egy tompa délibáb maradt.

Azt reméltem, hogy visszatér még,

nyakamban csókszirmot bont a hit,

s lerázza végre fájó napok

emlékrekesztő foszlányait.

Mindhiába, zárt börtönömmel

nem bírt a szédült pillanat.

Kint ragadt valahol az éjben,

s most bujdosik ezer könny alatt.

(2013. november 05.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fottó: internet

ÜTEMEK

Porszagú felhőkön pihen az idő,

lassan pörgeti ritmusát a mának,

s mire vágyamból a gondolat kinő,

nyomát vesztem az őrült ujjongásnak.

Pillanat-érzés, ködös illúziók

sóhaj-ököllel döngetik a jelent.

Szünetjelekkel tűzdelt valóságunk

csak kuszasággal szőtt holnapot teremt.

Úgy összehajtogat néha a kétség!

Csak zsugorodom a basszuskulcs alatt,

hangjegyek szöknek, megtörik a kotta.

Alkut játszani. Már csak ennyi maradt?

Hócipőkből font zsibbadt örömtáncot

régóta nem jár már megviselt lábam.

Mosolyomat, mint lusta borravalót

a pulton hagyom egy hajnali bárban.

Füstbe ment tervekkel építem váram,

s beleszőkülve folyton újrakezdem.

Bukni, felállni, bukni, továbbmenni -,

s bent ragadt dalok konganak a fejben.

Mégis felfrissítem bármilyen nehéz

könny-hangba fordult fáradt kotta-arcom,

s dübörgő vérrel, töretlen zenével

infúziómat az ütem alá tartom.

(2013. 10. 19.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

JÓZANSÁG?

Egy gondolat voltál, de átütő erő,

ahogy nézted, hogyan oszlik szívemen a zsongás...

Kinyílt a száj, a vágy, az akarat,

s bár tudtam,  miért, meddig bódul a világ

körülöttünk, akkor elvesztek a percek,

s ívbe hajtotta testünk a szédület.

Csak egy sárga korong maradt a nyárból.

Fénye kihunyva kormol az égre sorokat,

hogy jó volt, vagy igaz sem volt, hogy mennyit is ért…?
S hogy a tűz, az őserő megbirkózik-e a józansággal?

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

        

NEVETNI KELL...

Nevetni kell a gondokon,

Túl sok a ránc a homlokon.

Nevetni kell a kételyen.

Bukik, ki erre képtelen.

Nevetni kell a szólamon.

Tudom, nehéz így józanon.

Nevetni csonka képeket,

Eltakarva a lényeget.

Nevetni álmon, vágyakon,

Dicséreten és vádakon,

Nevetni, hogy ha rügy fakad,

S múlt a holnaptól elszakad.

Nevetni kell az tényeken,

Nevetni büszkeségeden,

Nevetni, hogy ha vétkezünk,

Büntetlen úgy sem élhetünk.

Nevetni kell, úgy jobb talán.

Kedved a fény a füst falán.

Nevetni úgy is hogy ha fáj,

Tüske a húsba nyomot váj.

Nevetni kell a kín alatt,

Hangod talán majd fent akad.

Nevetni könnybe-törötten,

Hitektől gúzsba kötötten,

Nevetni árnyék-perceken,

Nevetni nagyon csendesen,

Nevetni szemed behunyva,

Dilemmáidat megunva,

Nevetni annyi mindenért,

Meg nem említett érvekért.

Nevetni, hisz csak élet ez -

S egyszer mindennek vége lesz.

(2013. október 7.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

       

EGY PESTI EST...

Egy pesti est, úgy álmatag

kóboroltunk vágy alatt.

Felettünk a napkelet,

csókot fest rá száz ecset.

Szemtől szembe, tűzbe tűz,

távolságot összefűz.

Sóhaj-hídon körbezár,

részegít és eltalál.

Pesti nyár, ha elhiszem,

felolvadhat jégszívem.

Tovább siklok, míg lehet,

magamra húzom a telet.

           Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

KI VAGY?

Tarka levelek fonják be az őszt,

s beborítják arcodat a színek.

Ki vagy?

Bíbor lángjaival mért mosolyog rád  a nap?

Kettőnk közül Te vagy a jobb.

A sugarak utánad küldik génjeiket.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

Fotó: internet

REGGEL

Csak egy csöpp csönd volna jó még.

Belehunyni szép álom-vánkosomba,

s párnám, mint kaland-hozta vándor

csókot lehelne fáradt homlokomra.
(2013. szeptember 19.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

KICSIT

Fotó: internet

Találkoztunk.

Tegnap találkoztunk.

Ma hiányzol.

Egyszerűen. Csak.

Belém bújtál kicsit,

s ott maradtál.

Ma szívemen viselem sorsod.

Enyém vagy. Kicsit.

Ösztöneimmel viaskodsz,

kardod keserű.

Valahogy mégis –

ma hiányzol.

(1997.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

KÖNNYEK

Könnyekkel játszik az éjszaka.

Téged akar.

Lágy suhogással,

illatokkal,

ízekkel - 

csak Téged.

Csupa-csupa akarat,

csupa-csupa óhaj.

Könnyek, álmok ... üres az ágy.

Mellém szegődik a hold, - körbemosolyog.

Itt vagy, ha nem is vagy itt.

Csöndes a szoba.

Kicsit fázom is.

Holnap. Holnap találkozunk,

és akkor majd megint csak

félénken bámulok arcodba.

Félénken kutatom tovább a titkot,

amit nem tudok, vagy nem merek megfejteni.

Látod? Gyáva vagyok.

Meggyújtok egy gyertyát.

Talán az felmelegít.

Láng - remény ...

Könnyek.

Az éjszaka könnyezik.

Lágy suhogások,

illatok,

ízek nélkül

egyedül hagyott,

s újra megtagadott.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva