2014. 02. 11.


Fotó: internet



















GONDTALAN

De szép lenne esőben fürödni,
megtörölközni nap sugarában,
szoknyát ráncolni ég bársonyából,
szél úrfit kergetni zabolátlan.

De jó is lenne felhőn utazni,
habokba fújni pajkos álmokat,
ájult-percekben hold ölén ringni,
lekörözve a csillagászokat.

De finom lenne fűben pihenni,
tücsökzenébe fújni csöndemet,
s lámpások alatt felszárítani
a hajamra guruló könnyemet.

(2014. február 9.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2014. 02. 06.

Fotó: internet


















PARÁZS

Bíborcsatát játszok veled, ha kéred,
mámorgyöngyökből fűzök óraláncot,
s ha kerge tik-tak-ok ritmus ketyegnek,
lobbantunk rájuk ringó szalmatáncot.

Parázsba fújlak vad szélben, ha kéred,
felperzselve ósdi tabu-perceket,
megszelídítem válladon a hajnalt,
s karodban végre csonkig éghetek.

(2014. február 5.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2014. 02. 01.

Fotó: internet


HÓFEHÉR

Amikor megszólalnak a lélekharangok,
s lábnyomát veszti a hótiszta lepel,
néma keretbe szórt harsona dalom
nem repeszt, s már a tükör sem felel,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor égő lábamról lehull a muszáj,
békét hagyva a végső célkereszten,
s vágyruhám sebéből mosolyom gyógyul,
reményét hinti néhány könnyszeletben,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Amikor nem kísért többé a közöny bókja,
és nem fojtogatja torkomat parázs,
szívem szabadon, görcseit ledobva
továbbengedi a kínzó akarást,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Ha majd puha párnámra szelídül a világ,
szélnek eresztve súlyos kötelékét,
s utolsót dobbanva világra hagyja
mindent bocsájtó tiszta ölelését,

      ...akkor jó leszek majd, akkor szelíd leszek.

Nincsre ébred egyszer a szertefoszlott idő,
s ha simult homlokomra rápihen a csönd,
hagyva, hogy tisztán jó legyen a semmi,
s a fény, a tiszta lét már névtelen köszönt,

      ...én jó leszek akkor, csak súlytalan leszek,
         már szelíden szálló hófehér leszek.

(2014.01. 30.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2014. 01. 09.

Fotó: internet

ÖRVÉNY

Vannak napok, mikor földre ránt a minden,
torokkeserűkből, ízek viharából
menekülni kéne, ledobni bilincsem,
erőt meríteni új út vigaszából.

Nem tudom még, vajon meddig bír a törvény,
falsápadt rigmusaim meddig vezetnek,
lábaim gyengülők, alattam az örvény,
hullámküzdelmeim végleg betemetnek.
(2014. január 9.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 11. 15.



FÜST A KÖDBEN...
(Egy gyűrött dal margójára)

„Füst a ködben...” hát ismét újra kezdem
a blues körökbe vont régi dallamot.
Belém szökik a múlt keserű íze -
egyszer talán majd te is hallhatod.

„Színes emlék, valaki belekoszolt” -
morzsákra bontva a széttört napokat,
s bár tudom, minden volt, mit neked adtam,
együtt szenvedtük a csöndviharokat.

Csitítva gyászt, és el nem sírt könnyet
kottába sírtam dübörgő lelkem,
mert nem találtam azt, aki voltam -
kicsavart bőrömből idegen lettem.

„Füst a ködben...” még mindig újraélem,
bár évek tompítják sorsunk metszetét,
„beletörök” még, s ha józanul a világ
szélbe kiáltom a tépett blues-zenét.

(2013. november 15.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva



2013. 11. 09.

Fotó: internet
HAJNALI GRAVITÁCIÓ

belebőgök az éjszakába
ráncok nőnek az államon
kiröhögnek a fásult hangok
rántok egyet a vállamon

megvénülnek az agysejtjeim
s gyomromra hányják magukat
füstök szállnak az orrom alá
nem bírom tovább a szagukat

összehasadt fadarabokkal
ringatom még a tegnapot
szilánkok ülnek koponyámban
s elzuhannak a végtagok
(1997.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 11. 08.

Fotó: Egy boltkóros naplója c. film


NYELVÚJÍTÓ KUKADUMA
(Mizu... Mizé... Mi van?)

Helló! Mizu? Kapcsi, szemcsi...
s egyéb bárgyú szóelem,
túlgerjesztett plázacicák -
agyuk helyén pótelem.

Tizencenti neonsarok,
IQ érték növelés,
mellbedobás teljes gőzzel,
atombombás bevetés.

Pótalkatrész, pótkerekek,
póthaja a szemembe,
hátradobja, illegeti,
bicska nyílik zsebembe.

Műszempilla, műköröm
és két kilónyi vakolat,
illatfelhő - 20 méterről
hirdeti a szagukat.

Shoppingolás este 6-ig -
lételem az új ruci,
szolárium, sminkparádé -
kifizeti apuci.

Helló! Mizu? Köszke, puszka! -
macska-effekt értelem...
Agyzsibbasztó kukaduma -
fejlődni már képtelen.

Lemerül a minikutya,
könyörög a világra,
hátha lesz, ki megmenti
és lecseréli libára.

(2013. november 8.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 11. 05.

Fotó: internet



















REMÉNY

A mindennapok szürke hátán
finom mosollyal rám talált,
beleringatott csönd-ölébe,
s óvó percekkel körbezárt.

Egy dallamot hozott, kedveset,
majd riadtan mégis elszaladt;
s a szivárvány, mit égre festett
csak egy tompa délibáb maradt.

Azt reméltem, hogy visszatér még,
nyakamban csókszirmot bont a hit,
s lerázza végre fájó napok
emlékrekesztő foszlányait.

Mindhiába, zárt börtönömmel
nem bírt a szédült pillanat.
Kint ragadt valahol az éjben,
s most bujdosik ezer könny alatt.
(2013. november 05.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 10. 19.

Fottó: internet

















ÜTEMEK

Porszagú felhőkön pihen az idő,
lassan pörgeti ritmusát a mának,
s mire vágyamból a gondolat kinő,
nyomát vesztem az őrült ujjongásnak.

Pillanat-érzés, ködös illúziók
sóhaj-ököllel döngetik a jelent.
Szünetjelekkel tűzdelt valóságunk
csak kuszasággal szőtt holnapot teremt.

Úgy összehajtogat néha a kétség!
Csak zsugorodom a basszuskulcs alatt,
hangjegyek szöknek, megtörik a kotta.
Alkut játszani. Már csak ennyi maradt?

Hócipőkből font zsibbadt örömtáncot
régóta nem jár már megviselt lábam.
Mosolyomat, mint lusta borravalót
a pulton hagyom egy hajnali bárban.

Füstbe ment tervekkel építem váram,
s beleszőkülve folyton újrakezdem.
Bukni, felállni, bukni, továbbmenni -,
s bent ragadt dalok konganak a fejben.

Mégis felfrissítem bármilyen nehéz
könny-hangba fordult fáradt kotta-arcom,
s dübörgő vérrel, töretlen zenével
infúziómat az ütem alá tartom.
(2013. 10. 19.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 10. 09.

Fotó: internet
JÓZANSÁG?

Egy gondolat voltál, de átütő erő,
ahogy nézted, hogyan oszlik szívemen a zsongás...
Kinyílt a száj, a vágy, az akarat,
s bár tudtam,  miért, meddig bódul a világ
körülöttünk, akkor elvesztek a percek,
s ívbe hajtotta testünk a szédület.
Csak egy sárga korong maradt a nyárból.
Fénye kihunyva kormol az égre sorokat,
hogy jó volt, vagy igaz sem volt, hogy mennyit is ért…?
S hogy a tűz, az őserő megbirkózik-e a józansággal?

Deák Mónika
© Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 10. 07.

Fotó: internet
        
NEVETNI KELL...

Nevetni kell a gondokon,
Túl sok a ránc a homlokon.

Nevetni kell a kételyen.
Bukik, ki erre képtelen.

Nevetni kell a szólamon.
Tudom, nehéz így józanon.

Nevetni csonka képeket,
Eltakarva a lényeget.

Nevetni álmon, vágyakon,
Dicséreten és vádakon,

Nevetni, hogy ha rügy fakad,
S múlt a holnaptól elszakad.

Nevetni kell az tényeken,
Nevetni büszkeségeden,

Nevetni, hogy ha vétkezünk,
Büntetlen úgy sem élhetünk.

Nevetni kell, úgy jobb talán.
Kedved a fény a füst falán.

Nevetni úgy is hogy ha fáj,
Tüske a húsba nyomot váj.

Nevetni kell a kín alatt,
Hangod talán majd fent akad.

Nevetni könnybe-törötten,
Hitektől gúzsba kötötten,

Nevetni árnyék-perceken,
Nevetni nagyon csendesen,

Nevetni szemed behunyva,
Dilemmáidat megunva,

Nevetni annyi mindenért,
Meg nem említett érvekért.

Nevetni, hisz csak élet ez -
S egyszer mindennek vége lesz.
(2013. október 7.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 10. 04.

       
EGY PESTI EST...

Egy pesti est, úgy álmatag
kóboroltunk vágy alatt.
Felettünk a napkelet,
csókot fest rá száz ecset.

Szemtől szembe, tűzbe tűz,
távolságot összefűz.
Sóhaj-hídon körbezár,
részegít és eltalál.

Pesti nyár, ha elhiszem,
felolvadhat jégszívem.
Tovább siklok, míg lehet,
magamra húzom a telet.

           Deák Mónika
© Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 10. 02.

KI VAGY?

Tarka levelek fonják be az őszt,
s beborítják arcodat a színek.
Ki vagy?
Bíbor lángjaival mért mosolyog rád  a nap?
Kettőnk közül Te vagy a jobb.
A sugarak utánad küldik génjeiket.
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet

2013. 09. 19.

Fotó: internet

REGGEL


Csak egy csöpp csönd volna jó még.
Belehunyni szép álom-vánkosomba,
s párnám, mint kaland-hozta vándor
csókot lehelne fáradt homlokomra.
(2013. szeptember 19.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 04. 10.


KICSIT

Fotó: internet
Találkoztunk.
Tegnap találkoztunk.
Ma hiányzol.
Egyszerűen. Csak.
Belém bújtál kicsit,
s ott maradtál.
Ma szívemen viselem sorsod.
Enyém vagy. Kicsit.
Ösztöneimmel viaskodsz,
kardod keserű.
Valahogy mégis –
ma hiányzol.
(1997.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

Fotó: internet












KÖNNYEK

Könnyekkel játszik az éjszaka.
Téged akar.
Lágy suhogással,
illatokkal,
ízekkel - 
csak Téged.
Csupa-csupa akarat,
csupa-csupa óhaj.
Könnyek, álmok ... üres az ágy.
Mellém szegődik a hold, - körbemosolyog.
Itt vagy, ha nem is vagy itt.
Csöndes a szoba.
Kicsit fázom is.
Holnap. Holnap találkozunk,
és akkor majd megint csak
félénken bámulok arcodba.
Félénken kutatom tovább a titkot,
amit nem tudok, vagy nem merek megfejteni.
Látod? Gyáva vagyok.

Meggyújtok egy gyertyát.
Talán az felmelegít.
Láng - remény ...
Könnyek.
Az éjszaka könnyezik.
Lágy suhogások,
illatok,
ízek nélkül
egyedül hagyott,
s újra megtagadott.

Deák Mónika
© Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 04. 08.

DEÁK MÓNIKA: KÜZDELEM

Ha meglátod, ha megtudod,
ha megléped, és elbukod,
ha elestél, de talpra állsz,
csak mész előre, meg nem állsz,
ha erénnyel és lelkesen,
ha haraggal és mérgesen,
ha bárhogyan és bármivel,
és nem jutsz tovább semmivel,
ha nincs tovább, de újra még,
ha erő felett véget ér,
és hajt, és gyűr, és egyre ég,
és felkelsz, jársz, és újra lépsz,
ha megtalál, és elveszít,
ha összeköt, ha szétfeszít,
majd meglátod és megtudod,
és sorsod végül megszokod.
(2013. április 8.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 03. 02.


SODRÁS

Csak füst meséli a keserves régit,
már nyugodtan ülök az üde zöldben.
Fejem fölött ezernyi színes léggömb,
talpam alatt a múlt pihen a földben.

Szárnyakat próbálgat lassan a tavasz,
bontogatja a jövő ígéretét,
napsugárba fonja télszítta hajam,
villogtatja az évszak szeretetét.

Óvatosan nyújtom kezem a fénybe,
pillangótáncot csodál a remény.
Szétmorzsolok egy fáradt esőcseppet -
itt ragadt emlékgyöngy a jelen kövén.

Fáradt zsibbadással dőlök az újba,
embert próbál a sebesült hitem.
Gyűrt szívvel várom, mit hoz a holnap,
s hagyom, hogy a döntés  magával vigyen.
(2013. március 1.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva


2013. 02. 28.

Fotó: internet

BORONGATÓ

Csöndes rímkasba szedem a reményt.
Csak így tudok.
Egemből kardos felhő húz felém,
de nem futok.

Hátamon száz kéz tehersínre lök - 
még bírhatom.
Bőrköpeny alatt meglapul a könny
a színpadon.

Hárfahang szélbe lassan szédülök -
még remélek.
Álomból szőnék ezerszín csókot
a zenének.

Fogcsikorgatva tűröm a sorsom,
míg tartogat.
Éles cserepek szántják a kínban
az arcomat.
(2013. február 27.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva


2013. 02. 07.

Fotó: inernet
TISZAVIRÁG

Táncoltunk.
Haláltusát vívott a visszatartott könny,
néma léptünk
fülünkbe dobolta a közös út végét.
A szem beszélt,
s azt remegte halkan, hangosan, üvöltve:
Miért velünk?
Mért szeretve hervad el a tiszavirág?

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 02. 02.

LÉLEKVESZTŐ

Fotó: pixabay















DEÁK MÓNIKA: LÉLEKVESZTŐ

(- beteg játék -)

Játékok közt guruló szavak,
szerepek, titkok, koszos mondatok,
csapdába hajtott rongy tévítélet -
ellenük nincs esély, nem szólhatok.

Hálót font körém, mint pók a légyre
hamis vádaktól súlyos köteled,
szorított, szétmart rossz ízű pletykád,
haragod beteg lelkeddel követed.

Hazug embertől hazug gondolatok,
széttörni kapcsot, hitet, életet...
Mondd, mért kell ez? Milyen cél vezet?
Mért ferdítsz önzőn igaz tényeket?

Kígyóbőröddel simulsz a többhöz,
tiéd legyen a hőn kívánt szerep.
Alázz, szúrj, marj, tedd, amíg lehet!
Saját mocskod lesz majd, mi belep.

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva


2013. 01. 30.

Fotó: S Demidov



















ÉBREDÉS

Éber kómából kitört valóság
megtorpantotta túl erős hitem.
Elpuskázott szétszórt napjaimból
nem maradt semmi, mit magával vigyen.

Ó konok Idő, ki mindig rohansz,
csönd-perceid most lassítva járnak.
Tudom, megoldod, elviszed a terhet,
de most a sebek még sajogva fájnak.

Csak szélre vágyom, fújja el múltam!
Szórjon arcomra nyugtató reményt!
Megtépázott lelkem romjaiból
építsen hidat egy jobb jövő felé.

Mert menni kell, csak menni előre,
míg van kikért, addig küzdeni kell.
Józan ész! Nyerj hát csatát bennem!
Ösztön-érzésem új hitre nevel.

Deák Mónika
© Szerzői és minden jog fenntartva

2013. 01. 29.

     













       TALÁN... 

      
 Talán nem figyelek rád, talán mégis.
       Talán nem üzenek neked, talán mégis.
       Talán nem fáj már, talán csak félek.
       Lehet, tovább léptem, tán aggódom érted. 


       Talán mást akartál, de mégsem engedtél.
       Talán jobbra vágytál, de birtokba vettél.
       Talán megdobálsz, és talán elhiszem.
       Talán fáj nagyon, de magammal viszem. 


       Aki tisztán lát, előbb önmagába néz.
       Aki jót akar, sokszor visszanéz.
       Aki bántani tud, és örömöt remél,
       Önvilágának súlyos káoszában él. 


       Talán mindent tudsz? A "talán" több esélyes.
       Hibák között látni, ki az emberséges...
       A sok talány közt, látod, elveszett a lényeg,
       mert azokat dobtad el, kik szerettek téged.


      Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

                       

2013. 01. 19.



NINCS TOVÁBB


Figyelmemet kérted, neked adtam.
Az időmet kérted, megkaphattad
A lelkemet kérted, odaadtam.
Bizalmamat kérted, eljátszottad.

           Deák Mónika
©

Szerzői és minden jog fenntartva

2012. 12. 30.


ÁRULÓ

Feléledtem sokszor romjaimból,
de erőm fogytán, egyre gyengülök.
Tárt szívemben szétroncsol a penge,
reményt veszítve kardodba dűlök.

Egyszerű játék: mester és bábuk.
Taktikáiddal tele a világ.
Álarcod alatt rongy-árulással,
érdekálmaid visznek csak tovább.

Lépj hát mögém, és légy a gyilkosom!
Döfj hátba, mint tetted annyiszor már!
Szememből könny, ezer sebből vérzik.
A múlt a borból vizet prédikál.
(2012. december 30.)

Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva

2012. 09. 21.




















NYÁRVÉG

Már menni kéne, mi mégis maradunk.
Arany szekérbe fogtuk a nyarat.
Nem ereszt el az élménydús világ,
megragadjuk, hátha velünk marad.

Mosolyba fújtuk a ritkuló fákat,
zöldet vonva a komor ősz köré,
s az időt egy üveggömbbe zárva
elbújtattuk egy kopott kép mögé.

Hiába minden, nekilendül mégis,
sárga ruhába öltözik a táj.
Az időgömb széthull, átfesti a képet -
megállíthatatlan halad csak tovább.

(2012. szeptember 10.)
Deák Mónika © Szerzői és minden jog fenntartva